Kovács Tamás alpolgármester a pénzügyi bizottság ülésén: Most látszik igazán, milyen káros volt az a büntetőpolitika, amit éveken át folytatott az önkormányzatokkal szemben a Fidesz

Szeged költségvetésének tervezett módosítása volt a legfontosabb napirendje a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság ülésének. A gazdasági alpolgármester rövid expozéja után mindenki hozta magát: a fideszes képviselők éppúgy, mint Szabó Bálint.
Kovács Tamás alpolgármester a
pénzügyi bizottság ülésén: Most látszik igazán, milyen káros
volt az a büntetőpolitika, amit éveken át folytatott az
önkormányzatokkal szemben a Fidesz

Tápai Péter bizottság elnök családi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni az ülésen, így Mészáros Tamás alelnök vezette azt, ami hét fővel határozatképes volt. A frissen büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétségével vádolt Szabó Bálint rögtön azt kérte, vegye le a bizottság a napirendjéről a költségvetés módosítását.

 

Nem vették le. Megszavazták az eredeti napirendet.

 

És rögtön a költségvetés módosításával kezdtek.

 

Kovács Tamás: Homokra és választási osztogatásra épült az ország költségvetése, nagyon komoly gazdasági visszaesésről van szó

Emlékeztetett a gazdasági alpolgármester arra, hogy két hete 284 állami beruházást állított le Lázár János, három szegedit is a kohéziós alapok zárolása miatt. Viszont mondott ennél is keményebbet Kovács Tamás: 410 forintos euróárfolyam mellett kezdték számolni a költségvetés módosítását, most 426 forintnál tart az euró árfolyama.

 

– Nemcsak a bérek, a nyugdíjak értéktelenednek el, az infláció is hatalmas, napról napra jelentősen drágul minden. Nincs fizetőképes kereslet, beszűkül a fogyasztás, visszaesik a termelés. Most látszik igazán, milyen káros volt az a büntetőpolitika, amit éveken át folytatott az önkormányzatokkal szemben a Fidesz. A tavalyi kétmilliárdos szolidaritási adó helyett már 3 milliárd 600 millió forint ilyen adót kell fizetnie Szegednek – mondta Kovács Tamás.

 

És most esett el a távhő is: tizenegyszeresére emelték a távhődíjakat egy éjszaka alatt: pénteken napközben küldték el a költségvetés napirendjét a képviselőknek, illetve lett nyilvános az önkormányzat oldalán, majd pénteken este megjelent a közlönyben: tizenegyszeresére drágul a távfűtés a nem lakossági fogyasztóknak. Rengeteg civil szervezet kisvállalkozás kéri azt most a Szetávról, kapcsolják le őket. De nem kap feladatfinanszírozásra támogatást a közvilágítással kapcsolatosan sem Szeged.

 

(fotók: Szabó Luca)

 

Kovács Tamás beszélt a szociálistűzifa-programról is: ismert, jelentősen, 75 millió forintra bővült ez a keret, hatszáz családnak tudott segíteni Szeged. Az energiaválság miatt létrehozott tartalékkeretről újra hangsúlyozta, amikor ezt elkészítették, akkor még nem számoltak, nem számolhattak azzal, hogy a Fidesz a távhőre is ledobja a rezsibombát.

 

Halkó Pál próbált reagálni, szerinte nem tarthatatlan a helyzet. A helyzetet szerinte kezelni kell, Kovács Tamás levezetése nem helytálló a fideszes politikus szerint. Tévedések is vannak az iratban, nem érti mire nincs kereslet. – Dugig vannak a boltok! – mondta Halkó, aki szerint mindenkinek meg kell húznia a nadrágszíjat. Lehet, kevesebb profit vagy osztalék lesz a cégeknél, de lesz. Halkó úgy gondolja, jelentős támogatásokkal, kompenzációkkal nagyon sok pénzt ad vissza a kormány.

 

Szabó Bálint egyetért azzal, amit Halkó Pál mond, hiszen a Karmelitában van gáz és áram, az is igaz, aki a Fideszben éli életét, annak van pénze új autóra. – Először fordul elő, hogy minden szavával egyetértek Kovács Tamásnak – mondta Szabó. Közölte, minden települést ellehetetlenített a kormány, csak rosszabb és még rosszabb döntések közül kell válogatnia a közgyűlésnek, ezért is javasolta, hogy vegyék le a bizottság napirendjéről a költségvetés tervezetét.

 

Mészáros Tamás megjegyezte a spórolást már megkezdte magán az önkormányzat.

 

Chovanecz Kata szerint látható, a költségvetésben van még mozgástér, lehet költséghatékonyabban működni. Ugyanakkor a Szegedi Nemzeti Színház számai nincsenek benne a költségvetési módosításban, szerinte ott gondok lehetnek. Kíváncsi az Agóra sorsára is.

 

Ezután Halkó Pál reagált Szabó Bálintra: szerinte Szabót valójában nem érdekli Szeged költségvetése. – Gondoljon vissza arra, fél éve miket és hogyan mondott – jegyezte meg a fideszes képviselő. Szabó erre azt mondta, sokmindennel lehet őt vádolni, de azzal nem, hogy „Botka László cimborája lennék”. Aki viharban támadja a hajóskapitányt, annak szerinte nincs helye a hajón. Sokkal nagyobb a baj annál, hogy Chovanecz Kata például minden egyes hozzászólásában az IKV-t támadja.

 

Kovács Tamás röviden reagált mindkét fideszes képviselő megjegyzéseire: zavaros pályázati rendszerekben, kézből etetést alkalmaz a színháznál a Fidesz.

 

A lassan parttalanná váló vitát Mészáros Tamás végül lezárta, és tárgyalásra alkalmasnak találták.

 

Ahogy nagy többséggel, vagy egyhangúlag fogadták el az összes bizottság elé került napirendet is.

Címlapon

mutasd mind