Korrupcióval gyanúsít az ügyészség több határrendészt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.
Vass Imre

2022. június 27. 16:26

Korrupcióval gyanúsít az ügyészség több határrendészt

A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

 

Az elkövetők az „összehangolt korrupciós cselekményüket” legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is juttattak belőle.

 

A főtiszti rendfokozatú rendőr tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, de alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűnelkövetését - tették hozzá.

 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben múlt pénteken összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak foglalt le.

 

A kilenc elfogott személyből nyolcan rendőrök, míg egy - vesztegetésen tetten ért - társuk román állampolgárságú kamionsofőr, aki négy határrendésszel együtt beismerő vallomást tett.

 

Az ügyészség a kilenc gyanúsított közül két gyanúsított letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa hétfőn dönt - áll a közleményben.