Koronavírus: először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

A kínai nagyvárosban a múlt hónapban rendeltek el lezárásokat a legújabb járványhullám megfékezésére.
Cservenák Zoltán

2022. április 18. 11:38

Koronavírus: először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

A sanghaji egészségügyi hatóságok hétfői beszámolója szerint három, koronavírusos megbetegedéssel diagnosztizált beteg hunyt el. Az elhunytak mindhárman idős korúak – 89 és 91 év közöttiek – voltak, akik egyéb egészségügyi problémáik, egyebek mellett cukorbetegség, rák, illetve agyi infarktus miatt nem vehették fel a koronavírus elleni védőoltást.

 

A 25 millió lakosú városban március eleje óta mintegy 372 ezer fertőzöttet azonosítottak. 

 

A hétfői adatok enyhülést jeleztek: a napi új esetek száma egy nappal korábbról 10 százalékkal zsugorodva 22 ezer 248-ra csökkent, a tüneteket is produkáló fertőzöttek száma 2417 volt, ami 25 százalékos mérséklődést jelent a vasárnap közölt adathoz képest.

 

Sanghajban március 10. óta több mint kétszázmillió nukleinsavas vírustesztet végeztek el, április eleje óta pedig már több körben tesztelték a város lakóit antigén gyorstesztekkel is a fertőzöttek kiszűrésére. A sanghaji egészségügyi bizottság hétfői közlése szerint minden lakónegyedben, ahol az elmúlt hét nap során akár egyetlen új fertőzöttet is azonosítottak, a lakókat múlt péntektől egy héten át naponta tesztelik.

 

A várost egészében április elején helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati oldalát. 

 

Az intézkedések nyomán azonban a város lakói egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak. 

 

Bár a múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását, ám az intézkedés nem feltétlenül jelent számottevő enyhítést, hiszen a lakónegyed környezetének kockázati besorolásától is függ, hogy a lakók kimehetnek-e az utcára.

 

(fotó: Reuters)