Korda György mindent vitt, Andro felrobbantotta a táncteret, az Irie Maffia a legjobb szegedi koncertjét adta, és Nagyferó is megtett mindent a buliért a SZIN-en, amit az Időjárás sem tudott elrontani

Utoljára még egyszer Szegedi Ifjúsági Napok: képek és sok betű a fesztivál utolsó három napjáról.

2021. augusztus 31. 21:13

Korda György mindent vitt, Andro felrobbantotta a táncteret, az Irie Maffia a legjobb szegedi koncertjét adta, és Nagyferó is megtett mindent a buliért a SZIN-en, amit az Időjárás sem tudott elrontani

A Szegedi Ifjúsági Napok erős kezdése után a hétvége még erősebbre sikerült, minden szempontból, ugyanis nemcsak a tömeg létszáma és a koncertek vertek oda a Partfürdőn, de megjelent az Időjárás is, aki úgy tűnik, összefogott a Koronavírussal, hogy ha utóbbi tavaly, akkor ő majd idén teszi tönkre a közönség szórakozását, valamint több száz ember kemény munkáját.

Szerencsére az Időjárás csak részsikereket ért el ebben, pénteken még szinte egyáltalán nem, szombaton és vasárnap pedig csak részben tudott beleszólni a fesztivál életébe. Most gyorsan, egy rakás vizuális (részben korábban már bemutatott) segédlettel utoljára végigfutunk rajta, összegzésképpen, milyenek voltak azok a fellépők, akiket meg tudtunk hallgatni a koncertdömpingben.

Péntek

Pénteken a Borsodi Nagyszínpad előtt a Punnany Massif csinált jókora tömeget, és adott egy a közönségnek láthatóan tetsző, szerintem megint leginkább unalmas koncertet. Utánuk a Halott Pénz még náluk is jóval több embert vonzott a nagyszínpad elé, és az ő bulijuk szokás szerint jóval energikusabb, és valahogy felszabadultabb is volt. A tömeg pedig tényleg szinte mindent vitt: ránézésre a SZIN-en jellemzően rekordokat döntögető Ákosra sem voltak annyian kíváncsiak, mint Marsalkó Dávidékra.

A Pepsi Nagyszínpadot ezen az estén teljesen kihagytuk, na nem azért, mert nem érdekelt bennünket, hogy mit csinál a tök jó CsakNekedKislány, vagy a mindig nagyon bulis Paddy and the Rats és a többiek, hanem mert annyi szintén érdekes koncertbe, fellépésbe futottunk bele út közben a két nagyszínpad között, hogy odáig egyszerűen már nem jutottunk el.

Például mert a Bomba Stage-en a Supernem ugráltatta meg a közönséget úgy, ahogyan azt mindig is szokták, vagyis nagyon, lendületesen, és még ennyi év után is szinte tinédzseri energiával.

A Rádió 88 sátrában pedig előbb a Carson Coma csinált rendkívül jó hangulatú koncertet, majd az egész fesztivál talán legnagyobb buliját hozta össze két nyugdíjas: Korda György és Balázs Klári. Már akkor sejteni lehetett, hogy itt fel fog robbanni a ház, amikor a Carson Coma utolsó dalát, egy régi Korda György-slágert magával a Mesterrel adták elő, majd aztán a Korda–Balázs-koncert szinte rögtön a legeljén a 82 éves énekeslegenda elénekelte az idén reneszánszát élő dalát, a Repteret, ami tényleg detonációval felérő reakciót váltott ki a hatalmas létszámú közönségből. Akik egyébként be sem fértek a sátorba, a koncert nagy része közben még a hátul nyitott sátor mögött is százak zsúfolódtak össze.

Korda Györgyöt egyszerűen nem lehet nem szeretni: a több mint 15 éve folyamatos másod-, vagy inkább sokadvirágzásban lévő ikon minél idősebb, annál szerethetőbb nagypapás bájjal fordul a közönség felé, és annál hitelesebben és őszintébben hangzanak a szájából az olyan mondatok, hogy „talán még a szüleitek sem éltek, amikor ez a dal sláger volt”, vagy hogy „Isten áldjon benneteket, csodálatos fiatalság!”, meg hogy „minket a ti szeretetetek tart életben”.

És ezekért a mondatokért, a közönség felé árasztott szeretetért cserébe azt is elnézi neki az ember, hogy a koncertek nagy részében már vagy eleve fent sincs a színpadon és csak a nála jóval fiatalabb Balázs Klári viszi a show-t (egyébként hibátlanul), vagy hogy ha fent van, akkor is csak topog egy helyben, néha leül, de még ülve is olyan mosollyal és olyan poénokkal szórakoztatja a közönséget, ami egyszerűen tényleg szórakoztató.

Azt meg pláne elnézi neki az ember, hogy a félplayback fellépés sokszor már inkább teljesen playback, mert amikor meg nem, akkor viszont még 82 évesen is úgy énekel Korda, mintha minimum harminccal fiatalabb lenne. Az egész fesztivál legbájosabb, legszívmelengetőbb, zeneileg valójában mellékes koncertjét adták, amit imádott a közönség. Ha tényleg rajtuk múlik, Korda még 102 évesen is a színpadon fog állni.

Utánuk Zenevonat Szuperkoncert volt az LGT sztárjaival, majd Marót Vikiék is felléptek itt, a Fonó–Hangfoglaló nevű helyszínen pedig az este során a Gypo Circus és a Besh o droM csinálták a bulit.

A Borsodi Nagyszínpad melletti Borsodi Malátabárban pedig a szegedi MolnárBé felvezetése után a Rádió 1 népszerű DJ-je, az elmúlt másfél évtized egyik legnépszerűbb magyar lemezlovasa, a lángosimádó Andro játszott a közönségtől kapott lángosok gyűrűjében egy hihetetlenül energikus szettet.

Jól jellemzi a fellépését, hogy azon zenészek, rádiós műsorvezetők, de még a város egyik meghatározó klubtulajdonosa is ott csapatta (és nem a saját helyszínén). Utóbbi nem győzte hangoztatni, hogy hosszú évek óta nem hallott ilyen jó szettet Andrótól. És tényleg, a zeneileg sokszínű, egyszerre nagyon mai és nosztalgikus szett a fesztivál talán legerősebb dj-fellépése volt.

Legközelebb kaphatna akár három órát is, azt is ugyanekkora lelkesedéssel veretné végig a szép számú közönség, ebben egészen biztos vagyok.

Szombat

Szombaton a Borsodi Nagyszínpad szinte összes koncertjét végighallgatuk, pedig akkorra már az a szemét Időjárás egyáltalán nem akarta, hogy jól érezzük magunkat. Nagyon nem esett, de azért újra és újra igen, pont annyit, hogy zavaró, és sokakat elrettentő legyen, így a szombat ellenére a vártnál láthatóan kevesebben jöttek össze egy-egy helyszínen. Pedig a Lóci játszikon például nem múlt a jó hangulat: a fiatal srácok úgy zenéltek szinte marokonyi közönségüknek, mintha minimum ők lennének az este fő fellépői, és ezt a közönség is meghálálta, mert azok meg úgy buliztak, mintha ez lett volna a nyár legkellemesebb klímájú estéje. Utánuk Pápai Joci koncertezett, akitől én valami közepesen gyenge félpayback izére számítottam, és ennél semmi sem mutathatja jobban, hogy mennyire nem vagyok képben Pápai Joci-ügyileg. Merthogy a srác hozott magával egy tök tisztességes zenekart, és egy olyan sokszínű, energikus, vagány és a szó minden értemében funky koncertet adott, hogy azt nem lehetett nem szeretni.

Kiderült, hogy ugyanolyan hitelesen képes a roma folklórt megidézni kívánó dalaiban nánánáázni, mint mondjuk UB40-szerű, reggae-popot játszani, de a disco, vagy a funky sem áll tőle távol, és voltak olyan pillanatok is a koncerten, hogy az bármelyik magyarországi fesztivál világzenei színpadán is simán megállta volna a helyét. Nekem a fesztivál egyik legkellemesebb meglepetése volt a srác, akit bármikor szívesen meghallgatnék élőben ezek után.

Ezt viszont már nem tudom elmondani az utána következő Horváth Tamásról, akinek pontosan az hiányzott a koncertjéből, ami a Jociéban megvolt: a hitelességnek és a lazaságnak az a kombinációja, ami valahogy mindig képes megával ragadni az embert. Ez persze a közönséget nem zavarta: a csávónak akkora a rajongótábora, akik zabálják a neo-mulatós dalait, hogy természetesen simán egy nagy buli kerekedett ki így is a fellépéséből. Őt a Honeybeast követte, akiket viszont nem hallgattunk meg, mert sokkal fontosabb dolgunk volt.

Részt venni a Random Trip koncertjén a Rádió 88 sátrában. Merthogy aki életében hallotta már ezt a formációt, annak tudnia kell, hogy ha bármikor lehetősége van őket meghallgatni élőben, akkor kapitális hiba nem élni a lehetőséggel. Delov Jávor improvizációkra, jammelésre építő formációja lényegében soha nem ad két ugyanolyan koncertet, rájuk tökéletesen nem igaz az, hogy aki egyszer hallotta őket, az mindent hallott tőlük, éppen ellenkezőleg. Ahány koncert, annyi hangulat, annyiféle közreműködő zenész, a végeredmény pedig minden esetben szinte hibátlan, de legalábbis világszínvonalú. Ezúttal többek között a szupertehetséges Péterffy Lilivel léptek fel, aki egy ideje már azt is bebizonyította, hogy dj-ként sem kutyaütő. Ráadásul abból a fajtából, aki nem úgy próbál népszerűseget szerezni, hogy odaáll a keverő mögé kevés ruhában, és az a legerősebb fegyvere, hogy szép. Lili persze szép, de ami sokkal fontosabb, hogy remek ízléssel nyúl bármihez, ami zene. Ezúttal, persze, nem dj-ként, hanem énekesnőként lépett fel a Random Trippel, és simán bebizonyította, hogy bár még mindig nagyon fiatal, simán elbondogul a nála jóval tapasztaltabb zenészek között. Sőt, jelenléte egy különleges ízt adott a koncertnek, amiért megint csak imádni lehetett a Random Trip SZIN-es fellépését.

Ezek a zenészek egyszerűen csodálatosak, a produkció, amit átadnak a közönségnek minden alkalommal lenyűgöző, egy normális világban nekik kellene a nagyszínpad egyik fő fellépőjének lenniük. A Random Trip zeneileg a SZIN legjobb koncertjét adta, ebben még úgy is biztos vagyok, hogy nyilván nem hallottam mindenkit az öt nap fellépői közül. Van ilyen.

Közen a Pepsi Nagyszínpadon a 30Y koncertezett, és amit hallottunk belőlük, az egy szokásos, ízig-vérig 30Y-os 30Y koncert volt. Aki szereti őket, biztosan nem csalódott, a szkeptikusokat vagy a bizonytalanokat viszont nem hiszem, hogy pont most győzték meg arról, hogy többek egy nagyon tisztességes Kispál-klónnál.

Éjszaka a legnagyobb tömeg természetesen a néha kifejzetten kínosan és cikin szórakoztató bulizenékkel operáló Necc Partyn volt, a Bomba Sátorban, valamint komoly tömeg verődött össze az egész fesztivál alatt az egyik legnépszerűbb szabadtéri, DJ-s helyszínen, a Sing Sing táncparkettjén.

Vasárnap

Aztán jött a vasárnap, és a Kegyetlen Időjárás még kegyetlenebb fokozatra kapcsolt: az este nagy részét simán tönkretette a szemétláda. A Borsodi Nagyszínpadon a hihetetlen sebességgel népszerűvé váló, mindössze 19 éves Azahriah koncertjét még egészen elfohadható időben tudtunk végignézni, amit nem is bántunk, a srác ugyanis bebizonyította, hogy dalai nem csak a YouTube-on, hanem egy fesztivál nagyszínpadán, zenekarral a háta mögött is működnek. Koraesti koncertjére a népszerűségéből fakadóan meglepően sokan voltak kíváncsiak, jellemzően tinédzserek, akik akkora tömeget alkottak a színpad előtt, hogy még az sem nézett ki rosszul, amikor a dalszerző-gitáros-énekes srác a színpadról leugorva a közönség között énekelt. Szeptember 2-án egyébként a Budapest Parkban fog fellépni, ami jelenleg a főváros és az ország egyik legfontosabb koncerthelyszíne, és ami durván nagy falatnak tűnhet szinte minimális koncertrutinnal a háta mögött, mégis, SZIN-es fellépését látva meg vagyunk győződve róla, hogy nem fog kudarcot vallani. 

Azahriah után a 15 éves Iria Maffia lépett fel, akik valamit iszonyatosan elkaptak ezen az estén, pedig a fellépésük nagy részében már szinte végig szakadt az eső: olyan energikus, olyan lendületes, annyira szórakoztató, és zeneileg is annyira korrekt koncertet adtak, hogy bár meg sem tudom számolni, hányszor hallottam már őket élőben, konkrétan szinte tátott szájjal bámultam azt a nagybetűs Show-t, amit műveltek.

Sokat elárul a koncertjükről, hogy egy hatvanhoz közeledő, fesztiválszempontból finoman szólva is sokat látott kollégám, aki a nagyszínpad technikai pultjában dolgozta végig a fesztivált, úgy jellemzte a fellépésüket, hogy „így az ötödik napon már kezdtem álmosodni, de ez a koncert egyből felrázott ma estére”. Simán ki merem jelenteni, hogy Szegeden a valaha adott legjobb Irie Maffia-koncertet láttuk a SZIN utolsó napján. 

Utánuk a Nagyferó és a Beatrice koncertezett, szintén végig esőben, ennek megfelelően az elvárhatónál jóval kevesebb embernek. Ez azonban láthatóan nem zavarta a zenekart, akik mérsékeltebb energiákat szabadítottak fel ugyan, mint az Irie Maffia, cserébe viszont a koncert során számos performanszszerű elemet vittek a műsorukba, ami a Beatrice-rajongóknak nyilván nem volt meglepetés. Feró minden szám között aktívan kommunikált a közönséggel, történeteket mesélt, elmondta véleményét a világ dolgairól, viccelődött, és bár a dalokban nem egyszer szinte bántóan hamisan énekelt, a koncert összességében mégis működött, pedig az első igazán nagy slágerüket legalább fél óra elteltével játszották el.

A végére aztán megkapta a közönség persze a többi slágert is, volt minden, amit most bárki fel tudna tőlük sorolni, de szerencsére nem csak azok. Nem bántuk meg, hogy megnéztük a márciusban Kossuth-díjjal kitünetett zenész és együttesének koncertjét.

Az estét a Borsodi Nagyszínpadon Rúzsa Magdi zárta, amit már biztosan bőrig ázva hallgathattak végig azok, akik egész este a szabadtéri koncertezést választották, és nem húzódtak meg valamelyik sátorban. A népszerű énekesnő egy abszolút korrekt, számunkra viszont kissé unalmas koncertet adott, benne szinte az összes nagy slágerével. Nem győzte ő is köszönni azoknak, akik végig kitartottak a színpad előtt a hitvány időben.

A Pepsi Nagyszínpadon ezen az este már nem voltak koncertek, ahogyan a Garden Stégen sem, a Bomba Stage-en Péterfy Bori & Love Band, majd az Anna & The Barbies játszottak, és bár mi a nagyszínpad előtt áztunk, úgy hallottuk, hogy jó bulit csináltak. Ugyanezt mondták a Rádió 88 sátrában fellépő Döglégy Zoliékról is, és a Hiperkarmát is dicsérte, aki hallotta.

Amire viszont még le merjük tenni a nagyesküt a SZIN utolsó estéjéről, hogy az Anna & The Barbies koncertje után a SZIN zárószeánszát celebráló bulipápa, DJ Big Bill olyan bulit csapott barátunk és podcastmesterünk, Gedzo társaságában, hogy egyetlen ember sem volt a hajnal kettes záráskor, aki el akarta volna hagyni a sátrat, pedig akkor már nem is esett odakint.

Bill, a Csongrádi Carl Cox jól ismert a szegedi bulizók körében, és a SZIN-en sem először mutatta már meg, hogy bármilyen buliban, bármilyen zenét játszva is kell helytállnia, nagyon érzi, hogy mi kell a közönségnek, és ha ő van a pultban, akkor az garancia arra, hogy mindenki táncolni fog.

Remek hangulatú két órával zárt így a fesztivál, merthogy az időjárásra való tekintettel hajnalban kiderült, hogy az a két szabadtéri helyszín, ahol még ötig dj-k zenéltek volna, kettőkor szintén bezárt, így az utolsó bulizók Big Bill zenéjére táncoltak a fesztiválon, aki kettő után pár perccel fejezte be az igehirdetést.

Ide kéne most valami nagyon magvas és bölcs megfejtést írnom arról, hogy összességében milyen volt az idei SZIN, amivel kapcsolatosan nem tudom titkolni elfogultságomat: 2004 óta az összes fesztiválon ott voltam, nekem ez a kedvenc magyarországi fesztiválom, pedig

tudom, hogy vannak zeneileg és más szempontból is jobbak, de ez a fesztivál a miénk, ez imádott városunkban, Szegeden van, és ez az, ahol akár öt napig is tudunk úgy szórakozni, hogy ha akarjuk, a koncertek valójában csak háttérzenék a számtalan baráttal, ismerőssel folytatott önfeledt szórakozáshoz, összeborulásokhoz, koccintásokhoz, amikre valljuk be, mindenki nagyon várt már az elmúlt másfél év viszontakgságai után.

Szóval, mi idén is imádtuk, jövőre pedig folytatjuk!

kmn