Konstruktív tárgyalásnak nevezi a Posta, hogy pénzért kinyit 45 hivatalt

„A tárgyalások értelmében abban az esetben, ha az érintett települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, úgy megállapodás született a postahelyek további működtetéséről”
– írja a Magyar Posta a legfrissebb közleményében, ami vagy elképesztően cinikus, vagy nem érti, hogy mi lenne egy állami szolgáltatást végző állami cég feladata. Mert amit most a Magyar Posta csinál, nagyjából olyan, mintha a Magyar Államvasutak pénzt kérne az utasoktól arra, hogy kinyissa a várótermeket, azokban legyen fűtés, és a vonatokra felszállásért, fűtéséért is extra díjat számolnának fel a viteldíjon kívül.
És mivel a posta legalább annyira stratégiai fontosságú szolgáltatás, mint a közlekedés, nehéz nem szívatásként értékelni a Magyar Posta döntését.
Mi sem bizonyítja jobban a szívatást, mint az, hogy Budapest után a legnagyobb nem fideszes vezetésű városban zárják be arányaiban a legtöbb hivatalt, 19-ből 12-t, úgy, hogy teljes városrészek több tízezer lakosa maradt posta nélkül Újszegedtől, Petőfitelepen át Tápén keresztül Móravárosig.
A nagy állami postabezárásokról itt olvashat bővebben.