Kívánom, hogy a lehető legtöbb pillanatát éljék meg a karácsony csodájának azokkal, akik a legfontosabbak önök számára! – Szécsényi Rózsa adventi üzenete

A koronavírus-járvány miatt a hagyományos adventi gyertyagyújtás Szeged koszorúján idén elmaradt. A második gyertya meggyújtása előtt Szécsényi Rózsa, a város gazdasági alpolgármestere videóüzenetben köszöntötte a szegedieket.

2020. december 06. 14:29

Kívánom, hogy a lehető legtöbb pillanatát éljék meg a karácsony csodájának azokkal, akik a legfontosabbak önök számára! – Szécsényi Rózsa adventi üzenete

„Ez az év mindent átértékelt és mindent átrendezett körülöttünk. Igyekszünk mindezt megteremteni az ünnep körül, mint azt megszoktunk. De ez, ebben az évben talán sokkal nagyobb erőfeszítéseket jelent, mint eddig bármikor. Egészségünk és családunk mindennél fontosabb!” – mondta Szécsényi Rózsa, aki adventi köszöntőjében arról is beszélt,

„a korábbinál nagyobb erőre, hitre, szeretetre és reményre van szükségünk!”

Advent első vasárnapján Botka László, Szeged polgármestere üzent a városlakóknak.