„Jó reggelt, Stockholm!”, fölényeskedett nemrégiben Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója a közösségi médiában. A NER víziójáért és intellektuális töltekezéséért felelős csúcskáder három idézettel illusztrálta, miként kritizálták a svéd kormányoldal vezető személyiségei a magyar jogállamiságot. Ezért persze kár volt ekkora gyűjtőmunkába merülni, hiszen a magyar kormánnyal szembeni jogállamisági eljárás megindítását tavaly decemberben valamennyi uniós tagállam brüsszeli képviselője megszavazta. Ennyiből tehát a „Jó reggelt, Párizs!” és a „Jó reggelt, Szófia!” ugyanúgy indokoltnak tűnik.

Még inkább a „Jó reggelt, Budapest!”, hiszen a kormány politikájának következtében jelen állás szerint 20 milliárd euróhoz nem fér hozzá az ország.

Orbán Balázs beolvasása azt követően került közfogyasztásra, hogy

1. a kormány megígérte Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának támogatását,
2. a kormány által széltében-hosszában uralt parlament tíz hónapja halogatja a csatlakozás jóváhagyását,
3. fideszes küldöttség járt Stockholmban és Helsinkiben, kifejezve a kormánypárti megbántottságot a svédek és finnek kritikái miatt, de semminemű feltételt a csatlakozás támogatásához meg nem fogalmazva,
4. Törökország engedett Finnország ügyében, de tovább várakoztatja Svédországot,
5. amit követően a magyar parlament fideszes többsége rögvest megszavazta a finn csatlakozást.

Ha úgy vesszük, akkor tehát tíz hónap után áll elő valami indoklásfélével a magyar kormány a svédekkel szemben, amely indoklást mindeddig tagadta, viszont, ha tényleg ezt alkalmazza, akkor a finnekkel kapcsolatban is érvényesítenie kellett volna.

A kormány azonban adós annak a magyarázatával, miért szolgálta Magyarország biztonságát az északi országok NATO-felvételének késleltetése, ahogyan annak a magyarázatával is, miért magyar biztonságpolitikai érdek Svédország további várakoztatása. A jogállamisági kritikák alapján az egész NATO-ból kiléphetnénk, hiszen az EU-s NATO-tagokon kívül például az amerikaiak is erősen támadják a magyar demokráciátlanság állapotait. Igaz, olyanokat is mond a magyar kormánypropaganda az Egyesült Államokról, minthogyha a Rákosi-időkben élnénk, a béketáborozás is megvan hozzá, csak a Szovjetuniót, Sztálint és a szocializmust cserélték ki másra a mondatokból, minden egyéb stimmel.

Namármost, ha azonosítható magyar érdek nem fűződik Svédország csatlakozásának akadályához, akkor azt kell megvizsgálnunk, kinek jó a svédek csuklóztatása.

Jó egyrészt az oroszoknak, akiknek az az érdeke, hogy a NATO minél gyengébb és megosztottabb legyen. Valamint egy kicsit jó a török elnöknek, aki szerint Svédország a kurd terrorizmus melegágya és ilyen módon a békétlenség fészke – miközben Erdoğan az, aki tavaly például bombázással fenyegette Athént. Mondjuk, akkor nem írta ki Orbán Balázs, hogy „Jó reggelt, Ankara!”, amiként a hágai nemzetközi bíróság Putyin elleni elfogatóparancsától is sietve eltávolodott a magyar kormány, ahelyett, hogy Orbán Balázs „Jó reggelt, Moszkva!” posztokkal vétette volna magát észre.

Úgyhogy, kizárásos alapon marad az az egyetlen magyarázatlehetőség, hogy a magyar külpolitika nemhogy keletre nyit, de egyenesen kiszolgálja az orosz és a török külpolitika érdekeit.