A helyzet Magyarországon is analóg: Orbán és a Fidesz nem elsősorban a pusztító propagandának, a migránskampánynak, a brüsszelezésnek vagy a háborúnak köszönhette a harmadik és a negyedik kétharmadot, hanem az érzékelhető reáljövedelem-növekedésnek. (Az elsőt pedig az MSZP kormányázása második felében lévő csökkenésnek.)

A 2014 óta tartó folyamat a magyarok igen jelentős részét érintette pozitívan, és a választók többsége a kormány érdemének tudta be, noha ahhoz Orbánéknak kevés köze volt, mert a világgazdasági konjunktúrából egész Kelet-Európa részesült, és általában Magyarországnál is jobban.

Ezt jelzi a kiskereskedelem decemberi bezuhanása, ami évtizedes emelkedést fordított a visszájára.

• A visszaesés már majdnem eléri a Covid három évvel ezelőtti időszakát, csak akkor a boltok egy része nem is nyitott ki.
• Az élelmiszer-fogyasztás akkorát esett vissza decemberben, mint legutóbb 2008–2009-ben, csak akkor volt egy világgazdasági válság.

Az „Európa-bajnok” magyar infláció, az Unióban legnagyobb élelmiszer-áremelkedés már oda vezetett, hogy a magyarországi vásárló kétszer is meggondolja, mit és mennyit vásárol, illetve eszik. Az élelmiszer-infláció leginkább természetesen a legkisebb jövedelmi decilisekben lévőket sújtja: a szegények költik a pénzük legnagyobb hányadát ételre.

Magyarország úgy megy előre, hogy közben hátra.

Orbánék az előre és most már nagyon tisztán látható jövedelemcsökkenést előbb hatósági árakkal próbálták ellensúlyozni, de azok csak növelték a többi termék árát. Azután próbálták a háborúra, az élelmiszerre vagy a földgázra nem is létező szankciókra tolni a felelősséget, de azok valahogy Európa többi országát sokkal kevésbé sújtották.

A hanyatló Nyugat továbbra is, köszöni, továbbra is jól van, az infláció sokkal alacsonyabb a magyarnál. A német tíz százalékos áremelkedést és húsz százalékos élelmiszer-inflációt boldogan elcserélnék a miénkre. A komiszok nem hajlandók se megfagyni, se éhen halni a télen.

Ennél tisztábban semmi nem mutatja meg a magyar gazdaság sérülékenységét, hogy a túlhajtott növekedés puszta légvár volt, valamint – és főként –, hogy az inflációnak belső okai vannak. Tudniillik a választások előtt kiszórt 3300 milliárd forint, és az azt követő költségvetési megszorítások. Tulajdonképpen a Fidesz-kormány egy brutális adóemeléssel az élelmiszer-kereskedőknek szervezte ki a választás megnyerése érdekében kiürített költségvetés feltöltését.

Ennek mostanra meg is lett az eredménye: az ételt vásárlók finanszírozzák a kormány nagyra törő álmait, például az akkugyárak állami támogatását vagy a Vodafone felvásárlását. Viszont ezt már egyre kevésbé akarják vagy tudják tenni.

A kormány természetesen már a nyilvánosság előtt értesült a súlyos megélhetési válságról, példátlan módon a pártállami propaganda már az adatok előtt megkísérelte megmagyarázni azokat, továbbá ugyancsak ennek lehet köze ahhoz, hogy rendeletben duplázták meg az élelmiszerboltoknak a hatósági áras termékek polcon tartandó mennyiségét.

Az adatokból látszik ugyanis, hogy mást, mint a korlátozott árú nyolc terméket, már nem tud megvenni a magyar vásárlók körülbelül harmada. Ráadásul ők éppen a Fidesz szavazói közé tartoznak, akiknek köszönhető a tavalyi, „a Holdról is látszó győzelem”, és akik elhitték Orbánnak, hogy semmi nem fog változni, nem lesz összeomlás, tovább tart a bőség ideje.

És hát kinek, mit intézett a kormánya, ugye.