Kincskereső gyerekekről írt Löffler Zsuzsanna: Szegeden, Ecseren és Csomorkányban is kalandozhatunk a megyei mesekönyvvel

Uniós pályázati forrásból a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítésére nyert támogatást a megyei önkormányzat, és ők felkérték a szegedi Móra Ferenc Múzeumot, hogy szülessen egy képregény, egy fotóalbum és egy mesekönyv.
Dombai Tünde

2022. június 13. 07:02

Kincskereső gyerekekről írt Löffler
Zsuzsanna: Szegeden, Ecseren és Csomorkányban is kalandozhatunk a
megyei mesekönyvvel

– A mesekönyv megírására engem kért fel a múzeum, hiszen írtam már mesekönyveket. Nem volt igazán megkötés, csak az oldalszámot adták meg, mennyibe is kell beleférnem és azt, hogy a megyei legendákat kell feldolgoznom a régészeti-történeti adatokkal együtt – mondta a meseregény írója, Löffler Zsuzsanna, a Móra-múzeum régésze. – Gyakorlatilag szabad kezet kaptunk, ami azért okozott gondot, mert roppant nagy volt a lehetőségek tárháza. Úgy osztottuk fel a munkát, hogy a történeti osztály segített kutatni, a megyéből gyűjtöttük az érdekességeket, legendákat és amiket én tudok, mint régész. Hogy én mihez kezdek vele, azt rám bízták. Nagyon nehéz feladatnak bizonyult, hiszen ők nem tudtak adatot gyűjteni, amíg nem volt koncepció, én pedig nem találtam koncepciót adatok nélkül.

 

(fotók: Szabó Luca)

 

– Végül alapdolgokat gyűjtöttek össze, én pedig ott ültem a kupac fölött kétségbeesetten, hogy ebből most mi lesz. Aztán felvillant, hogy mi lesz, és egyedül folytattam a gyűjtést, közben pedig folyamatosan konzultáltam a történészekkel. Felhasználtam például a történetben előforduló települések saját honlapjait is, hogy ők mit gondolnak magukról – tette hozzá a szerző. A regénye három hónap alatt íródott meg, miközben Zsuzsa az Oroszlán utcai régészeti feltárást is vezette. – Végül olyan meseregény formálódott, amelyben egy gyerekcsapat fellopózik egy napsugaras ház padlására, vagyis a történet Szegeden veszi kezdetét. Találnak egy naplót, ami a hetvenes években íródott. A napló tulajdonosa beszámol róla, hogy talált egy levelet, ami alapján elrejtett kincsekre bukkant. A kincseket nem tartja meg, hanem ő is elrejti azokat, a gyerekek pedig fellelkesednek és meg akarják keresni. A kincskereséshez igénybe veszik egy felnőtt segítségét, egyikük egyetemista testvérét vonják be. Vele együtt az interneten, múzeumokban ellenőrzik az adatokat és megyeszerte feladványról feladványra, városról városra követik a nyomokat. Közben egy csomó mindent ki kell deríteniük a megye múltjáról és jelenéről.

 

 

A sztoriról a szerző elmondta, azt szerette volna, ha valóban egy gyerekeknek szóló mesekönyv születik, egy minden történelmi tudás nélkül is élvezhető kincskereső kaland. De hogy mégis minél több információt csempésszen bele, információs oldalakat is tett a könyvbe. Ezek függetlenek a cselekménytől, de már az említett helyekre és történetekre vonatkoznak. Az sem baj, ha ezeket kihagyja a gyerek, akkor is érteni fogja a mesét. Ha viszont elolvassa ezeket az oldalakat, rengeteg plusz információhoz jut például régészeti lelőhelyekről, szélmalmokról, várakról. Úgy, mintha a gyerek meseolvasás közben a településekre rákeresne a neten. Gyereknyelven mond el a szerző sok-sok történelmi tudnivalót. Ha ezekhez nincs kedve az olvasónak, a meséből is rengeteg érdekességet tudhat meg egy-egy település múltjáról. Kalandoznak a gyerekek Szegedtől Hódmezővásárhelyen át Csongrádig és Szentesig, sőt az oda közel lévő Ecserre, de el kell menniük Makóra és Kiszomborra is, míg vissza nem jutnak Szegedre, hiszen mégiscsak a megyeszékhelyről tudunk a legtöbbet. Így képes a mesélő időben és térben ugrálni a különféle történetek között.

 

– A képek Kormányos Adrián munkái, ez az első alkalom, hogy mesekönyvet illusztrált, és végtelenül élvezte. Egyben ez az első közös munkánk is. Kollégám javasolta őt, hátha megtaláljuk a közös hangot; és így is lett. A meséhez készülő rajzoknál szabad kezet kapott, de az információs oldalaknál ragaszkodtam a történelmi hűséghez – tette hozzá az író.

 

 

A mesekönyv szegedi szereplői ugyancsak újak, a szerző nem az eddigi meséinek főhőseit, azaz a gyerekeit írta bele a kalandokba. Tíz-tizenkét éveseknek ajánlja leginkább a könyvét, de emellett mindenkinek, aki szeret még mesét olvasni. Az írónő gyerekei tehát ezúttal nem szerepelnek a kalandokban, viszont olvasták a történeteket menet közben. – A tízéves lányom például a végén azt mondta, dögunalom az élete, miért nem inkább olyan, mint amilyen a könyvben van. Valamint azt is közölte, hogy régész akar lenni – mesélte Löffler Zsuzsanna.

 

A képregény, a fotóalbum és a mesekönyv a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzatnál elérhető.