Kína agyagkatonáit küldi el májusban Szegedre – kinyit a Móra Ferenc Múzeum

Óriási attrakcióra készül az ezekben a napokban kapuit újra kitáró Móra Ferenc Múzeum, ahol május végén kínai agyagkatonákból álló kiállítás nyílik. Addig is fokozatosan áll vissza a teljes üzemre a szegedi közgyűjtemény.
Bod Péter

2023. március 06. 12:03

Kína agyagkatonáit küldi el májusban
Szegedre – kinyit a Móra Ferenc Múzeum

A kínai agyagkatonákból álló kiállítás május végén nyílik, vélhetően szenzációszámba megy a ritka tárlat, és sokan fognak jegyet váltani a távol-keleti országból érkező múzeumi ritkaságokra. Minderről Fogas Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója számolt be hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatón, ami a kéthónapi kényszerű bezárás végének bejelentésére is alkalmat adott.

 

– Láthatják, hogy a múzeum most is munkaterület, ahonnan éppen most szállítják el a korábbi kiállítás anyagát – fordult az újságírókhoz a múzeum vezetője, hozzátéve, hogy ez az állapot nem tart soká.

 

A múzeum két másik kiállítóhelye, a Fekete ház és a vár szombaton megnyitott: mindkettő esetében csupán a kulcsra zárt kapukat kellett kinyitni, és újra látogathatóvá váltak. Némileg bonyolultabb a helyzet a Móra Ferenc Múzeum főépületében, ahova az előző két hónapban senki nem tehette be a lábát, így ott munkavégzés sem folyt ebben az időszakban.

 

  • A teljes visszaállás a főépület esetében május végére történik meg, ám már szerdáról látogatható a múzeum két állandó tárlata, a természettudományi és a Móra-kiállítás. Semmi akadálya nem lesz szerdáról a múzeumi kilátóból való szemlélődésnek sem.
  • Ugyancsak megtekinthetők lesznek a múzeum főépületének alaksorában található látványtárak, amit csoportvezetés mellett élvezhetnek a látogatók.

 

Május végén jönnek és tartósan itt „állomásoznak” a kínai agyagkatonák: megszállják a múzeumot.