Kihirdették a Merítés-díj széppróza kategóriájának 2022-es tízes listáját

A Merítés-díj zsűrije, amiben kollégánk, Bak Róbert is benne van, kihirdette 2022-es rövid listáját széppróza kategóriában. A listán szereplő tíz szerző és műveik esélyesek arra, hogy elnyerjék a zsűri díját, valamint a közönségdíjat.
Szeged.hu

2022. május 29. 10:45

Kihirdették a Merítés-díj széppróza
kategóriájának 2022-es tízes listáját

A Merítés-díj a Moly.hu Facebook-oldalának felhasználói által szervezett kezdeményezés. A díjat minden évben négy kategóriában ítélik oda, a zsűri díja mellett közönségdíjat is kiosztanak az olvasók szavazatai alapján. A díjra az adott naptári évben megjelent első kiadású magyar művek esélyesek. Nevezési folyamat nincsen, a zsűri maga választja ki a szavazásban résztvevő könyveket a lehető legnagyobb körből merítve – ez az idei évben a 2021-ben megjelent fikciós széppróza-köteteket jelentette.

 

A zsűri döntése alapján a szépprózai tízes listán az alábbi könyvek szerepelnek:

  • Bartók Imre: Lovak a folyóban (Jelenkor)
  • Borbély Szilárd: Kafka fia (Jelenkor)
  • Danyi Zoltán: A rózsákról (Magvető)
  • Gerlóczy Márton: A katlan (Scolar)
  • Keresztury Tibor: Hűlt helyem (Magvető)
  • Krasznahorkai László: Herscht 07769 (Magvető)
  • Mezei Márk: Zsidó temetés (Kalligram)
  • Péter János: Szevasztopol (Új Forrás)
  • Szilasi László: Tavaszi hadjárat (Magvető)
  • Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról (Magvető)

 

A közönségdíjra a moly.hu aktív felhasználói ide kattintva szavazhatnak szeptember 25-én 20 óráig. A díjazottak nevét szeptember végén hirdetik ki.

 

A széppróza mellett hamarosan még három kategória tízes listáját teszi közzé a zsűri:

  • a gyermekirodalomét,
  • a verseskötetekét és
  • az ifjúsági irodalomét.

 

A széppróza kategória korábbi díjazottjai

A zsűri díja

2015: Závada Pál: Természetes fény

2016: Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

2017: Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

2018: Vida Gábor: Egy dadogás története

2019: Garaczi László: Hasítás

2020: Bodor Ádám: Sehol

2021: Tompa Andrea: Haza

 

Közönségdíj

2015: Dragomán György: Máglya

2016: Bartis Attila: A vége

2017: Grecsó Krisztián: Jelmezbál

2018: Vida Gábor: Egy dadogás története

2019: Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

2020: Moesko Péter: Megyünk haza

2021: Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun