Ki kell mondani: az ápolók nélkülözhetetlenek

Ebből a komor hangulatból sok minden volt érzékelhető a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezetének péntek délután szegedi ünnepségén, ahol elsőként Balogh Zoltán, a MESZK országos elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Kertelés nélkül beszélt arról, hogy borzasztónak minősíthető az egészségügyi szakdolgozók utánpótlása.
Mint fogalmazott: több területre a végzettek 20 és 40 százaléka jut el, a többiek még az előtt hátat fordítanak a szakmának, hogy elkezdték volna. Nyíltan beszélt arról, hogy a politikai döntéshozóknál ki kell erőszakolni a szakdolgozói fizetésemeléseket, bár ez a jelenlegi rossz helyzet ismeretében magától értetődő felvetésnek számított.
A méltányos béremelésre azért van szükség, hogy működőképes maradjon az egészségügy
– zárta beszédét.
Önök nélkül már összeomlott volna a magyar egészségügy – fordult népes hallgatóságához Binszki József, Szeged alpolgármestere, aki nyomatékkal jegyezte meg, hogy az egész szakmának szüksége van az anyagi megbecsültségére. Nem kizárólag a jelenlegi rendkívül alacsony fizetések miatt, hanem azért is, mert a legértékesebb munka éppen mások fájdalmának enyhítése – tette hozzá.
Az alpolgármester beszédében kitért arra is, hogy a szegedi önkormányzat egymás után újította fel a helyi rendelőintézeteket, de ezzel csak a gyógyítás külső körülményeinek feltételeit képes megteremteni. Tartalommal mindezt az egészségügyi dolgozók képesek megtölteni.
A hivatás sem a megfelelő szó az egészségügyi szakdolgozók az ápolók munkájára – fogalmazott beszédében Széll Márta, a szegedi egyetem stratégiai rektorhelyettese. Majd arról beszélt, mennyire fontos az emberi tényező az ápolók munkájában. A jó szó csodát ér – jelentette ki utalva a beteg és az ápoló kapcsolatára. Az utóbbiról megjegyezte:
ez a munka kizárólag maximális odadással végezhető.
A szegedi egyetem az elmúlt években sok fejlesztésével segítette, hogy a jobb feltételeket teremtsen az egészségügyi szakdolgozók képzéséhez. Az ápolók munkája semmivel sem kiváltható – zárta szavait a rektorhelyettes.
2015 óta 784 szakmai elismerést adott át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezete. Büszke vagyok erre a számra – vette át a szót Irinyi Tamás, a megyei szervezet vezetője. Nem csak anyagi, hanem erkölcsi megbecsülésre is vágynak az egészségügyi szakdolgozók – utalt vissza egy közel három évtizede végzett felmérés eredményére Irinyi Tamás.
Ez az ünnep alkalom arra, hogy kimondjuk: nélkülözhetetlenek vagyunk – fogalmazott az egészségügyi szakdolgozókról Irinyi Tamás.
A MESZK Csongrád-Csanád Megyei Szervezete a Szakmai Kiválóság Díjban részesítette Ádok Istvánnét (Makó, osztályvezető főnővér), Csernus Gábornét (Szeged, Idegsebészeti Klinika főnővér), Diós Angélát (Szeged, Bőrgyógyászati Klinik vezetőápoló), Horákné Héger Ildikó (Szeged Fül-Orr-Gégészeti Klinika osztályvezető ápoló), Nagy Évát (Szeged, Központi Klinika osztályvezető főnővér) Szabóné Tóth Gabriellát (Szeged, Klinikai Központ Védőnői Központ védőnője), Sztánné Gombkötő Lindát (Szeged, Bőrgyógyászati Klinika szakoktatója), Tóth-Baranyai Zsoltot (Szeged, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, menedzser) és Vajda Gabriellát, a szentesi kórház ápolóját.