Kettőt fizet, egyet kap – Lakner Zoltán jegyzete

Habár az eddigi államosítási és központosítási akciók semmit sem tettek jobbá, a kormány újabb centralizálásra készül, ezúttal az egészségügyben.
Lakner Zoltán

2022. november 17. 10:52

Kettőt fizet, egyet kap – Lakner
Zoltán jegyzete

Hiába, akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz, tartja a mondás is, és a fennálló rezsimnek tényleg mindig mindenre ugyanaz a válasza: központosítás.

 

Önmagában nem is volna ez ördögtől való. Sok esetben az állami irányítás, az egységesen előírt és ellenőrzött elvárások ahhoz szükségesek, hogy ténylegesen ugyanazok a szabályok vonatkozzanak mindenkire, ne attól függjön az oktatás vagy az orvosi ellátás minősége, hogy ki melyik régióban él, és milyen társadalmi háttérrel rendelkezik. Arra is jó a központosítás, hogy világossá váljon, melyik igazgatási szintnek mi a dolga, és persze üdvös az is, ha ez a finanszírozás kérdéseinek világos megválaszolásával jár. Ha az állam államosít, centralizál, akkor a költségeket is neki kell viselnie.

 

Pontosan ez az, ami az egyik legfontosabb közszolgáltatás, a közoktatás esetében nem így történt.

Bár egy kormánypárti politikus egyszer meglehetősen cinikusan arról beszélt, hogy hát az iskolák most is ott vannak a településeken, fizikailag nem mozdították el őket, azaz, az állam nem vett el senkitől semmit, valójában a településeknek ma már semmiféle irányítási, felügyeleti, beleszólási joguk nincs egykori saját iskoláikat illetően. Az állam a KLIK-en és a tankerületeken keresztül irányít, márpedig ezeket politikai kinevezettek vezetik. A jelenleg is zajló tanár- és diáktiltakozások világosan megmutatják, hogy a tankerületek milyen mértékben igazodnak a politikai elvárásokhoz. Emellett, igaz ugyan, hogy a közigazgatás és a közoktatás átalakítását az önkormányzatok adósságának állami átvállalása kísérte, ám az úgymond tehetősebb önkormányzatok ma is finanszírozzák a tőlük elvett intézményeket. Ezt nevezi a rezsim szaknyelve cinikusan szolidaritási hozzájárulásnak, amit egyébként 2023-ra már egészen gigantikus méretűre növesztenek.

 

Úgy is mondhatnánk, az állampolgár kétszer fizet az iskoláért, hiszen elvileg az államnak fizetett adóiból működik a rendszer, de az önkormányzati adóbevételek jelentős részét ugyanerre a célra kell átcsoportosítani.

 

És ha még csak kétszer fizetne.

Itt jön ugyanis az a probléma, hogy van, ami az államosítástól nem lett jobb, és van, ami rosszabb lett.

 

Rosszabb lett a társadalmi kirekesztés állása, hiszen az állam éppenhogy nem arra használja a központosítást, hogy egyenlősítő, befogadó módszereket honosítson meg, hanem arra, hogy fő szabállyá tegye a kirekesztést.

 

Ami meg nem lett jobb, az a munkaerőhiány, az iskolák emberi, szakmai és mentális kiürülése, hiszen nem csak pedagógusok nincsenek, de a pedagógiai asszisztensek, az iskolapszichológusok és a szociális munkások is hiányoznak.

 

Minderre azért érdemes most emlékeztetni, mert az Orbán-rezsim legújabban az egészségügy központosítására, ennek részeként az önkormányzati szakorvosi rendelőintézetek államosítására készül.

 

Utóbbi, megint csak ezt mondhatjuk, lehetne akár jó ötlet is, hiszen ha az ellátórendszer nem helyi minták mozaikjaiból áll össze, hanem egy egységes központi elképzelés szerint, attól akár jobbá is válhat. Csak éppen ezt a bizonyos egységes központi elképzelést nem látta még senki, mint ahogyan az arról szóló terveket sem, hogy kompenzálják-e az önkormányzatokat – értsd, az egyes településeken élő állampolgárokat – azért, hogy a helyi forrásokból fejlesztett eszközparkkal, a sok helyütt önerőből felújított épületeket cakkumpakk átveszi tőlük az állam.

 

S hogy vajon lesz-e itt is szolidaritási hozzájárulás, hogy ezentúl is fizethessenek azért, amit tőlük vettek el?

Észszerűnek tűnik az az elgondolás is, hogy a túl kicsi háziorvosi praxisokat szüntessék meg és alakítsák át az ügyeleti rendszert. Egy probléma van ezzel csupán, hogy ettől nem lesz sem több orvos, sem több szakápoló és egyéb szakképzett egészségügyi személyzet. Az összevonások révén darabra kevesebb lesz a betöltetlen háziorvosi praxis, de ettől nem jut több ember ellátáshoz. Azt is nehéz elképzelni, hogyan lehet az egyre nagyobb részben nyugdíjaskorú háziorvosi kartól több ügyeletet elvárni, mint ahogyan az sem látszik, hogy a szintén valóban átalakításra szoruló kórházi struktúrában miként lesznek vezényelhetők a helyi és megyeszékhelyi kórházak között a munkatársak. És hogy vajon ők akkor – a tervezett szakdolgozói béremelés ellenére – miért ne mennének át a magánellátásba, ahol nagy a teljesítménykényszer, de legalább világosak a viszonyok, még ha azokat a szigorú piac diktálja is? Meg hogy mi lesz akkor a végképp ellátás nélkül maradó, a magánellátásért fizetni nem tudó milliónyi emberrel?

 

Magyarország nemzetközi összevetésben évtizedek óta nagyon keveset költ egészségügyre, és ennek növekvő része nem állami ráfordítás, hanem az – egyszer már adót, járulékot fizető – állampolgár költi el a saját és családja ellátásra.

 

(Legalább kétszer) fizetünk tehát, már aki tud, hogy egyszer jó ellátást kapjunk. Ezen a rezsim központosítási mániája sem segít, talán csak egyre inkább lelepleződik, hogy ez a pótcselekvés minden tudása.

Vélemények

mutasd mind