Azt a kormánypárt jelentette be még tavaly, hogy egy napra hozza a 2024-es önkormányzati választást az európai parlamentivel, holott a polgármesterekről és helyi képviselőkről csak fél évvel később lett volna esedékes szavazni. Miután pedig a svéd uniós elnökség ezen a héten közölte, hogy az EP-választást jövőre június 6-9. között tartják a tagállamokban, a vasárnapi választásokhoz szokott Magyarország vonatkozásában nem marad más verzió, mint a vasárnapi, azaz június 9-i voksolás. 

Az egy napra összetolt választás hivatkozása a spórolás, ami a stadionokat és várbeli kormánynegyedet építő kormánytól nyilván komolyan vehetetlen. 

Sokkal inkább arról van szó, hogy két eltérő logikájú szavazást kapcsoltak össze, mármint abból a szempontból, hogy az európai parlamenti választást Magyarországon tisztán listás formában tartják, míg az önkormányzati választás meghatározó logikája a többségi szavazás, a polgármestereket és a nagyvárosi egyéni képviselőket illetően. Így aztán, a listás voksolás az egymással folytatott versenyre sarkallja az ellenzéki pártokat, amit a Fidesz mögötti második helyért vívhatnak, míg az önkormányzati versengés együttműködést igényel tőlük a 2019-es helyek megtartása érdekében. 

A helyzet annyiból is rendkívül furcsa lesz, hogy az önkormányzatok vezetőiről június elején születik döntés, de mivel a régiek mandátuma csak öt év után, október közepén jár le, az újra nem választott vezetőket egy negyedévvel később válthatják le hivatalaikban az újak. 

Persze, történt már ennél nagyobb furcsaság is Magyarországon.

Az egyik például az, hogy a tartósan Európa-bajnok infláció és a szépen haladó recesszió mellett a kormány támogatottsága, ha nem is töretlen, de mindeddig nem alakult ki a Fidesszel szemben komoly konkurencia. Még az is lehet, a kormánynak akkora mázlija lesz, hogy a gazdasági hangulat éppen a kettős választás idejére „megjavul”. Mivel tavaly nagyon nagy volt az áremelkedés, az infláció hamarosan „magától” csökkenni fog, mert összevetve az előző évivel, az árnövekedés kisebb lesz. A gazdasági növekedés pedig azért lehet szabad szemmel látható mértékű a jövő év elején, mert most csökkenés van, azaz nagyon alacsony a bázis, amihez mérni fogják. Mindettől javulhat annyit a hangulat, lehetnek annyival optimistábbak a várakozások, ami kedvezőbbé teheti a kormány számára a ráfutást a 2024-es választási évre. Nyilván mindent el is fog követni a kormánypropaganda, hogy minden javulást a kormány zsenialitásaként könyveljen el, mélyen hallgatva arról, hogy az infláció lefékeződése valójában magasan maradó árakat jelent.

Mindeközben az ellenzék nemigen tud politikai tőkét kovácsolni abból, ami pedig általában gazdag vadászterület a mindenkori ellenzék számára, azaz a kedvezőtlen gazdasági helyzetből. Meg abból, hogy a kormány, például az infláció letörését illetően minden választás előtti és választás utáni ígéretét megszegte. 

Különös módon az ellenzék arra sem hívja fel a híveit, hogy az elégedetlenségüket vezessék le a jövő évi voksokban, készüljenek rá, lépjenek együtt akcióba, szervezkedjenek, alkossanak közösségeket. 

Az ellenzéki élet inkább abban a mederben csordogál tovább, hogy miként szerepelnek majd a helyosztón, az EP-választáson, s kitől lehet megszabadulni a rivalizálás közepette. Ez tulajdonképpen nem is volna mellékes, a szavazók nélküli pártok közreműködésével eddig sem mentünk sokra. 

Arra az egyetlen kérdésre azonban nemigen látszik a válasz, honnan lesz körülbelül egymillióval több ellenzéki szavazó jövőre, ha még most, a kátyúban lévő kormányzattal szemben sem sikerül teret nyerni, csak az ellenzéken belül történnek pozícióváltozások. 

Alig felmérhető, milyen további kárt okoz a még létező, de bizalmát már régen elvesztő kormánykritikus választóközönség számára, ha megint csupán az egymás közötti leszámolásra akarják mozgósítani az ellenzéki szervezetek.