Nem kérdés, hogy a skandináv szépirodalom utóbbi években tapasztalható rohamos előretörése és középpontba kerülése ellenére még bőven akadnak olyan északi sztárírók, akikről fogalma sem nagyon lehet a hazai nagyközönségnek. Ilyen szerző az a Karolina Ramqvist is, aki számomra korábban teljességgel ismeretlen volt, és aki a most bemutatandó kötet fülszövege szerint „generációja egyik legbefolyásosabb feminista szemléletű svéd írónője”.

Mivel semmiféle előzetes ismerettel sem rendelkeztem a szerzőt illetően, gyakorlatilag csak a fülszövegre (na meg a mindig igényes kiadványokkal előálló Gondolat kiadó munkatársainak északi irodalommal kapcsolatos ismereteire) hagyatkozhattam. A fülszöveget olvasva a Medveasszony előzetesen egy olyan posztmodern történelmi regénynek tűnt, amely a múlt megidézése mellett bőséggel reflektál az alkotás folyamatára is. Mivel gyanítom, hogy idehaza a legtöbben pont annyit tudnak Ramqvistről, mint én, gyorsan leszögezem: ez a mű sok minden, csak nem történelmi regény. Történelmi regény helyett egy olyan alkotás, amely leginkább egy történelmi regény megírásának lehetetlenségéről szól, és ily formán pontosan illeszkedik a történetek elmesélhetetlenségének posztmodern toposzába.

Bár a Medveasszony egy valóban élt, ám idehaza teljességgel ismeretlen történelmi személy, Marguerite de la Rocque apropóján íródott, de a központi és legfontosabb szerepet valójában a szerző, pontosabban a hozzá kísértetiesen hasonlító alteregója kapja, aki egy ízig-vérig modern nyugati nő (hogy mást ne is említsek, lánya nevelése során amennyire csak lehetséges, teljesen kerüli a „lányos” témákat, hogy a gyerek „nemileg semleges” környezetben nőjön fel), és aki saját mindennapjainak leírása mellett beszámol a kalandos sorsú, és majd’ fél évezrede élt nővel kapcsolatos kutatásaitól, vagy kutatásainak lehetetlenségéről. Ugyanis egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen távolságból a múlt, vagy a múlt egyes részletei gyakorlatilag kikutathatatlanok.

Kimondottan érdekesnek tartottam az olyan, ehhez a kapcsolódó részeket, amelyekben a szerző egyes, már berögzült klisék alapján előre elképzelt jeleneteket kénytelen átírni, például akkor, amikor megtudja, hogy valójában nem játszódhatott le így a nyitójelenete egy hintóban, hiszen a XVI. századi Franciaországban mindössze három hintó volt, és mindhárom a király tulajdonában. Így gyorsan kicseréli a hintót lovakra. Vagy elképzel egy fegyverhasználattal kapcsolatos jelenetet, ám a korabeli muskétákat kutatva rájön, hogy a leírtak ebben a formában nem történhettek meg az akkori lőfegyverek felépítése miatt.

A Medveasszonyban így az alkotó képzelet működésének és a laikusok számára szinte elképzelhetetlenül nehéz kutatói munka körülményeinek bemutatása, illetve egy végül az előre elképzelt formájában el nem készülő regény története mellett lényegében egymás mellé kerül két női sors, egy hányatott sorsú XVI. századi és egy kényelmes XXI. századi. Ezt a két sorsot elemezve próbál meg Ramqvist valamiféle választ találni arra, hogy vajon mi lehet bennük az egyetemes női sors (egyáltalán van-e ilyen?), és mi az éppen divatos korszellem.

Ramqvist ötletét és vállalkozását kimondottan érdekesnek és egyedinek találtam, még akkor is, ha véleményem szerint a kivitelezésbe több ponton is apróbb hibák csúsztak. Először is, akit valóban érdekel ennek a korán árvaságra jutó, és az Újvilágba expedíciót vezető nagybátyja által vélhetően paráznaságért egy lakatlan kanadai szigetre kitett lány sorsa, azt csalódás érheti, hiszen a múlt és a körülmények ma már megismerhetetlen volta miatt erről alig-alig számol be a szerző. Mindössze néhány nagyjából hiteles és kézzelfogható információmorzsát kapunk erről az egyébként már többször és több helyen feldolgozott történetről. Ennél nagyobb problémának éreztem azt, hogy Ramqvist vállaltan és bevallottan válogat az egymásnak sokszor ellentmondó feljegyzések között, és közülük mindig a neki tetszőt fogadja el „ténynek”, illetve az „egyetemes női sors” vizsgálata közben folyamatosan a ma divatos nyugati eszméket próbálja valamilyen módon beilleszteni ebbe a majd’ ötszáz éves történetbe. Bár ha a másik oldalról nézem, ha egy könyv egy történelmi regény megírásának lehetetlenségéről szól, akkor még ez is beleférhet...