Két deákos diák, Fodor Zsófia és Süli Ákos Budapesten a Civil sugárúton beszél az Egységes Diákfrontról

Március 14-én az Eötvös 10-ben Foglaljuk vissza az oktatást gyermekeinknek! címmel rendeznek egy TED jellegű előadássorozatot, ott beszél a két szegedi végzős gimnazista. Az előadók között ott lesz Hajnal Edina, az Egységes Szülői Front – Szeged aktivista csoport alapítója, a Jól-Lét Alapítvány munkatársa is.
Garai Szakács László

2023. március 13. 14:15

Két deákos diák, Fodor Zsófia és
Süli Ákos Budapesten a Civil sugárúton beszél az Egységes
Diákfrontról

Idén lesz 175 éves az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, így 48 órás ünneplésére, emlékezésre, demonstrációra, civil együttlétre hívnak mindenkit, március 14-15-én Budapesten. Ez a két nap a szolidaritásról, a polgári büszkeségről, a méltóságról és az együttműködésről szól. Helyszínek: Hősök tere és az Andrássy út. A záró program 15-én, 15 órakor kezdődik a Hősök terén, a Szabadságmenet innen indul az Andrássy út elejére. A kétnapos Civil Sugárút egyik célja, hogy a civil szervezetek – amelyek oly sokat tettek ezért az országért, az elmúlt három évtizedben – szabadon bemutassák szakmai értékeiket, tevékenységeiket.

 

A programsorozat része, hogy az Eötvös 10-ben március 14-én előadássorozatot szerveznek Foglaljuk vissza az oktatást gyermekeinknek! címmel délután négytől. A műsorvezető Veiszer Alinda.

 

 

Ezen az előadássorozaton három szegedi is részt vesz:

  • Fodor Zsófia és Süli Ákos, a Deák Ferenc Gimnázium, végzős diákjai az Egységes Diákfront elmúlt éves tapasztalatait adják át a diákoknak és elmesélik, hogyan tudják ők is hatékonyan képviselni az érdekeiket az iskolájukban!
  • Hajnal Edina előadásában a szolidaritás szerepének fontosságáról beszél, arról, hogyan érdemes összefogni az oktatás szereplőivel ugyanúgy, mint az egyéb szakmák szakszervezeteivel. Miért fontos, hogy a saját problémáinkon kitekintve megértsük a többiek helyzetét, nehézségeit.