Képesek egyet, maradandót alkotni: Vadász Sándor és lánya, Vadász Anna közös kiállítása

Az egyetem Dugonics téri rektori épületében december 31-éig, hétköznapokon 8 és 20 óra között lehet megnézni a fotókat. A Szegedi Tükör programajánlója.
Szegedi Tükör

2021. december 12. 14:34

Képesek egyet, maradandót alkotni:
Vadász Sándor és lánya, Vadász Anna közös kiállítása

Vadász Sándor 1989-ben biológia–kémia szakos tanárként diplomázott Szegeden. Jelenleg fotográfiát oktat Budapesten, és klasszikus nagyformátumú kamerákat készít egyéni megrendelések alapján.

 

– Abban a szerencsében van részem, hogy lányom, Anna kiskorától érdeklődik a fotózás iránt, így nagyon sok élményt oszthatok meg vele ma is. Számomra az analóg technika jelenti az igazi, kézzel fogható fotográfiát. Bízom benne, hogy egyre többen megismerik ezt a lehetőséget, a korábban már filmet használó fotográfusok pedig nem felejtik el a benne rejlő inspiráló erejű varázslatot. A fénykép készítésének a mai szemmel nézve kissé nehézkes módja ez. Valójában nem az számít, hogy a fényképezőgépünk hány képet képes készíteni egyetlen másodperc alatt, hanem az, hogy képesek vagyunk-e egyet, maradandót alkotni – vallja Vadász Sándor.

 

 

Vadász Anna 1994-ben született, az SZTE Fogorvostudományi Karán 2018-ban summa cum laude szerezte diplomáját.

 

– Édesapámnak köszönhetően már gyerekkoromban megkedveltem a természetfotózást. A családi kis géppel a virágoskertben készítettem első felvételeimet. Idővel a felszerelésem folyamatosan finomodott, és egyre több kihívás megoldására vált alkalmassá. 2010-ben és 2011-ben elnyertem a MOL Új Európa Alapítvány tehetséggondozó pályázatának támogatását, amelyből az első saját fényképezőgépemet és objektívet tudtam vásárolni. Úgy gondolom, a természettől nagyon sokat lehet tanulni, ha kellően nyitottak és jó megfigyelők vagyunk. Szeretném, ha felvételeim másokat is természeti értékeink jobb megismerésére, megóvására serkentenének – mondta Vadász Anna.

 

Nyitóképünkön: A tavasz határán (fotó: Vadász Anna)

Címlapon

mutasd mind