Kepes András: Gyerekkoromtól előfordultak olyan helyzetek, amelyekben rákényszerültem, hogy elfogadtassam magam, főleg amikor néhány évig intézetben voltam

Hetvenéves, van hat gyermeke, közülük a legkisebb hétéves. Évek óta nem tévézik: regényeket ír. Kepes András Szegeden azonban szívesen mesélt a Szegedi Tükörnek anekdotákat a műsorkészítés kulisszatitkairól. Felidézte élete első interjúját Psota Irénnel, és azt is, hogyan várakoztatta meg Glenn Close-t.

2018. december 26. 13:42

Kepes András: Gyerekkoromtól előfordultak olyan helyzetek, amelyekben rákényszerültem, hogy elfogadtassam magam, főleg amikor néhány évig intézetben voltam

– Nem hiányzik a tévézés, egyetlen porcikámnak sem. Ha hiányozna, akkor tévéznék. A regényírás pedig abszolút különbözik az újságírástól, hiszen egészen más műfaj, sokkal elmélyültebb annál. A televízióban is elindultam a riporttól a mélyebb műfajok felé, a dokumentumfilmig, a dokumentumfilm-sorozatokig. Mindig az vonzott, hogy valamin lehessen elég sokat dolgozni. Többek között ezért sem hiányzik a televízió, mert erre igen kevés lehetőség kínálkozik manapság – mondta Kepes András a szegedi előadása előtt.

– Bár a tévézéshez képest ez magányosabb műfajnak tűnik, de mivel emberekről írok, mégsem az. Egyébként az is izgalmas benne, hogy a jól megalkotott szereplő kitölti a rendelkezésére álló teret. Sőt még olyan dolgokra is képes, amire még maga az írója sem számított. Mielőtt regényt kezdtem volna írni, hallottam ilyenekről, de rálegyintettem, hülyéskednek velem. És az a vicc, hogy ez tényleg így van – tette hozzá.

Elém állt az összes gyerekem és unokám, és rém komoly pofával elmondták, elénekelték az összes kis versikét és dalt, amit gyerekkorukban tanítottam nekik

Névjegy

Kepes András újságíró, televíziós műsorkészítő, író, egyetemi tanár 1948. október 11-én született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végezte, Budapesten, Bejrútban (Libanon) és Buenos Airesben (Argentína). Legismertebb rádiós-televíziós munkái: Gondolatjel (Magyar Rádió 1978–80), Stúdió (MTV 1980–89), Apropó (MTV 1991–98), Desszert (MTV 1994–98; RTL Klub, 2005), Oázis (MTV, 2000–2001), Kepes (TV2, 1998), Világfalu (RTL Klub, 2005–2006), Különös történetek (M1, 2008–2009). A Budapesti Metropolitan Egyetem professzora. Legújabb kötete, az Istenek és emberek vezette a Libri sikerlistáját, a Líra top 50 és a Bookline havi toplistáját.

A Tövispuszta című regényének egyik szereplőjéről utóbb meg is kérdezték tőle, miért ölte meg. Azt felelte, ez volt a sorsa. Megjegyezte, soha nem fordult elő, hogy valakit egy az egyben megírt volna az életből. Minden szereplőt három-négy figurából gyúr össze, és saját magán is átereszti. Akkor tud azonosulni egy regényhőssel, ha úgy érzi, belebújt a bőrébe, és megpróbálja átérezni, hogy ő mit érezhet. Még akkor is, ha nagyon ellenszenves a szereplő. Akárcsak egy színész, ha ellenszenves karaktert játszik.

– Szerencsére televíziósként hozzászoktam, hogy emberekkel, olvasókkal találkozom, kérdezgetnek. Gyerekkoromtól kezdve előfordultak olyan helyzetek, amelyekben rákényszerültem, hogy elfogadtassam magam. Főleg amikor néhány évig intézetben voltam. Ahhoz viszont nekem is el kellett fogadnom másokat – mondta az alkalmazkodásról. Ez a két dolog az empátia alapja; akinél a kettő együtt van, az szerencsés ember. Aki pedig elveszíti a beleérző képességét, az rettentő szerencsétlen.

Bár számon tartja a Facebook-visszajelzéseket, a legfontosabb számára a családjáé, a hat gyermekéé és az unokáié. Legkisebb gyermeke, a hétéves Lukács még csak a négybetűs szavaknál tart, de Lujzi, a korban következő, már olvassa a könyveit, izgatja, miről ír a papa. A nagyok pedig magától értetődően érdeklődnek az édesapjuk munkája iránt.

– Karácsonykor összejön a család. Nemrég, a hetvenedik születésnapomon is mindenki összegyűlt. Nem szoktam semmit sem kérni, de a gyerekeim mindig meglepnek valamivel. Különben megbeszéltük, hogy tizennyolc év felett senki sem kap ajándékot, és azt is, hogy aki betölti a felnőttkort, ezt párás szemmel ugyan, de tudomásul veszi. Tőlem azért kapnak könyveket. Legutóbb a gyerekeim kütyükészlettel leptek meg, amit rátehetek telefonra, szemüvegre, pénztárcára, és jelez, mert felismerték, hogy nem találok dolgokat. Vagy olyan személyes meglepetéssel készültek, hogy elém állt az összes gyerek és unoka, és rém komoly pofával elmondták, elénekelték az összes kis versikét és dalt, amit gyerekkorukban tanítottam nekik.

* * *

A Psota

Első valóságos tévéinterjúját Psota Irénnel készítette Kepes András. – Akkoriban még nem tudtam, hogy nekem mint műsorvezető-szerkesztőnek is lehet szavam. Mert bebeszélték nekem a kollégák, hogy majd az operatőr meg a rendező fogja megmondani, mit kell csinálni. Azt találták ki, hogy a művésznő helyet foglalt valami széken, engem pedig egy alacsony sámlira ültettek. Rendkívül megalázó volt a helyzet – idézte fel Kepes. – Ráadásul amikor feltettem a kérdéseimet, ő kurtán-furcsán csak igennel és nemmel válaszolt. Azt gondoltam, micsoda égés. Egy idő után, amikor látta, hogy kezd könnybe lábadni a szemem, akkor lepillantott, és megkérdezte: „Na, csináljak magának egy jó interjút?” Bólintottam: „Tessék szíves lenni csinálni”. Erre kinyílt, közvetlen és vicces volt. Egy életre megjegyeztem, hogy az interjút sosem a riporter csinálja, hanem a riportalany. A riporternek maximum az lehet a dolga, hogy próbálja megnyerni a riportalanyát, hogy az hajlandó legyen neki jó interjút adni.

* * *

Egy marék giliszta

Amikor Glenn Close Magyarországon forgatta a Találkozás Vénusszal című filmet, a rendező Szabó István ebben is amatőröket alkalmazott pici szerepekre. Felkérte barátját, Kepes Andrást és akkori feleségét is, hogy statisztáljanak egy jelenetben: két riportert alakítottak egy sajtótájékoztatón, ahol Glenn Close-t kérdezték. Az újságíró szabadkozott, hogy Rozi lányukat a felesége még szoptatja, nem is tudják kiszámítani, pontosan mikor. A rendező ragaszkodott hozzájuk, kaptak egy külön öltözőt, ahová bevihették a babát. Persze éppen akkor szopott a kicsi, amikor a forgatás indult volna. A rendező improvizált, szólt Koltai Lajosnak, az operatőrnek, hogy rendezze át a világítást. És ott ült a teljes nemzetközi sztárvilág és a sok statiszta, arra várva, hogy a baba jóllakjon. Amikor jelezték, hogy készen állnak, éppen akkorra sikerült befejezni a világítást. Kezdődhetett a felvétel.

– Glenn Close a forgatásról már ismerte, Szabó István pedig szólt is neki, hogy szeretnék vele interjút készíteni. Ennek ellenére olyan undorral nézett rám, mint egy marék gilisztára – mesélte nevetve Kepes András. – Aztán leültünk, és amint bekapcsolt a kamera, a művésznőnek mintha lámpák gyulladtak volna ki a szemében, kedves lett és megnyerő. Ahogy lekapcsolták a felvételt, megint úgy nézett rám, mint egy marék gilisztára. Tanulság: az a kedvesség, ami sok művésznél természetes, másoknál nem az.

Dombai Tünde