Kemenesi Gábor virológus: Ne engedjünk a Letoha-féle álszakértői megnyilvánulásoknak!

A pécsi virológus egy Facebook-posztban hívja föl újra a figyelmet arra, a félelem és a tudatlanság, amit a koronavírus-járvány „magával hozott”, borzasztó. És erre sokszor hitelesnek gondolt embernek tesznek rá még egy lapáttal.
Kemenesi Gábor virológus: Ne engedjünk a Letoha-féle álszakértői megnyilvánulásoknak!

A posztot szó szerint közöljük, majd kiegészítjük

„Két dolog van ami a jelenlegi világjárványnál is szörnyűbb, nagyobb és veszélyesebb. Mindkettő a járvány részeként létezik és sajnos lassabban ismerjük meg a legyőzésükhöz vezető ösvényt, mint magának a vírus legyőzésének útját.

Az egyik a félelem ettől a szokatlan kihívástól, a másik pedig a tudatlanság amely olyan vírustagadó posztok formájában akadályozza a vírus leküzdését mint a nemrég megjelent Letoha-interjú.

Továbbra is hiszem, hogy mind a vírustól való félelem, mind pedig a tudatlanságból fakadó őrült összeesküvések hajhászása is a tudomány elszigetelődésének eredménye, amin nagyon remélem, hogy a jelenlegi tudósgeneráció elkezd enyhíteni.

Kérek mindenkit, hogy se a félelemnek, se pedig a Letoha/Gődény/stb-féle álszakértői megnyilvánulásoknak ne engedjen – mindkettő ellenszere pedig a tudományos tudás keresése, megértése és követése.

A vírus továbbra is egy magas fertőzőképességű, a populáció bizonyos szegmensében súlyos és sok esetben végzetes megbetegedéshez vezető kórokozó – ezen a tényen semmiféle áltudományos magyarázat nem változtat. Ne féljünk, hanem értsük a helyzet komolyságát és tudjuk, hogy mi a szerepünk a helyzet legyőzésében. A változást csakis a megértés és társadalmi összefogás hozhatja el. Jelenleg a társadalmi összefogás legfőbb mércéje a széleskörű tudatosság:

  • hordjuk a maszkot, ahol kell,
  • tartsuk a távolságot, ahol kell,
  • figyeljünk a kézhigiéniára,
  • tájékozódjunk.

Ahogy több hazai tudós és jómagam is felemeltem a hangom egy veszélyes megnyilvánulás ellen, mindenkit kérek, hogy a mindennapokban is emeljük fel a hangunkat, ha a társadalmi érdekeket szolgáló tudatosság csorbát szenvedne – szóljunk a benzinkúton, ha nincs maszk a többieken, szóljunk az étteremben, ha nincs maszk a pincéren.

Szolgáljon intő példaként a mellékelt kép, az 1918-as spanyolnátha második hullámának idejéből.”

A Letoha Tamásra vonatkozó megjegyzés egy, a szeged365.hu fideszes híroldalon megjelent interjúra utal. Ebben a szegedi egyetem Gyógyszeranalitikai Intézet tudományos munkatársa (a titulust cikkünk készültekor az egyetem honlapján lévő telefonkönyvből vettük át, de szóltak, hogy ott egy kicsit megállt az idő) magabiztosan megjegyzi, „a koronavírus egy létező dolog, de a veszélyességének a mértéke mondvacsinált”.

Hasonló bátorsággal mondta ugyanott egy másik interjúban, hogy „Magyarország ezt a vírust legyőzte...”

Garai Szakács László

Tovább olvasom