Karácsonyi közgyűlés Szegeden: Cserepes sor és helyi védettség – ezek voltak a legfontosabbak az ünnepek előtt (frissítve)

Kétszer volt komolyabb üzemi zaj 2022 utolsó rendes közgyűlésén: akkor, amikor a helyi védelemmel kapcsolatos napirendet tárgyalták, meg amikor a Cserepes sor helyzete volt terítéken. Egyébként mindenki hozta magát: a Fidesz–KDNP úgy próbálkozott, ahogy húsz éve mindig – ha már itt a foci vb –, egymás után adták a gólpasszokat Botka Lászlónak, aki rendre értékesítette is a helyzeteket. A Rókusi Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora egészen megható volt, onnan keményedett fel aztán a közgyűlés, de igazából mégis ünnepi hangulat volt, szinte szeretetben telt el a délelőtt a Díszteremben. Minden napirendet elfogadtak, jövőre folytatják, na az kemény év lesz, köszönhetően a rezsiválságnak, a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának és a tragikus kormányzásának.
SZAVAZÁSOK
11:48 Egymás után szavazta meg a napirendi pontokat Szeged közgyűlése, valamennyi napirendi pontot elfogadták. Idén ez volt az utolsó közgyűlés. Botka László megköszönte az egész éves munkát, mindenkinek boldog karácsonyt és új évet kívánt. Legközelebb jövőre ül össze Szeged közgyűlése.
11:43 Vége a szünetnek, szavaz a közgyűlés a napirendi pontokról.
11:32 TÍZ PERC SZÜNET
ZÁRT ÜLÉS
A napirend szellemében
11:26 Tápai Péter a következő napirendhez szól már hozzá, a Kossuth Lajos sugárúti körforgalomról beszél, a ledekről, amik nagyon kevés ideig működtek rendesen.
11:24 Chovanecz Kata a színház és a szimfonikus zenekar vezetői pályázatai kapcsán abban bízik, nem lesz megint olyan cirkusz, mint az Agóra esetében.
11:23 Kothencz János is hozzászól: a szociális iroda dolgozóihoz szól, köszöni Szeged támogatását, amit a rászorulóknak adnak. Majd Mészáros Tamás nevében is boldog karácsonyt kíván mindenkinek.
11:21 Ezután átrobogtak a napirendi pontokon, a tizenötöshöz szól már hozzá Tápai Péter: köszöni az önkormányzat dolgozóinak az egész éves munkáját.
11:20 Botka László újra azt hangsúlyozta, Chovanecz Kata a magánszemélyek nevében jár el az önkormányzattal szemben.
11:16 Chovanecz Kata felolvassa az ügyvéd neki küldött levelét. Hangsúlyozza, nem önkormányzati képviselőként járt el a Cserepes soriak esetében. „Elnézést kérek azért, hogy belerondítottam az ingatlanbizniszükbe!” – mondta Chovanecz Kata.
11:15 Fodor Antal arról beszél, nem igaz, amikor Chovanecz Kata arról beszél, nem kaptak szociális támogatást a Cserepes sori, móravárosi, alsóvárosi romák. Fodor Antal maga adott át ilyen csomagokat. „Fontolja meg, mit mond!” – mondta képviselőtársának a DK-s tanácsnok.

11:12 Ménesi Imre a következő felszólaló. Az antiszegregációs programról beszél, azt mondja, addig minden rendben volt, amíg Chovanecz Kata meg nem jelent ott. Szerinte a Fidesz lenne az első, aki korrupciót kiáltana, ha a város megegyezne az ottlakókkal úgy, ahogy azt terveznék most. Arról beszél, valójában lakóegységekről van ott szó, nem telkekről. „Nem teljesíthetünk irreális igényeket!” – mondta Ménesi Imre.
11:08 Botka László azt kérdezi Chovanecz Katától, igaz-e, hogy a Cserepes soriak nevében járt el Szegeddel szemben. Chovanecz Kata nem tudott jól válaszolni – saját maga szempontjából.
11:06 Chovanecz Kata is hangsúlyozza, fontos az antiszegregációs program, ugyanakkor nem lehet ellehetetleníteni az ottlakókat. A közérdek és a jogos magánérdek között meg kell találni az egyensúlyt.
11:03 Német Ferenc: örül az anitszegregációs programnak. Értik, hogy meg kell szüntetni az ottani rendetlen állapotoknak. Azt kérdezi, a növekvő forgalmat hogyan csillapítja majd az önkormányzat a Szent-Györgyi Albert utcánál? Szerinte a fizető parkolás kiterjesztése nem oldja meg ott a problémát.
11:01 Tápai Péter a soros felszólaló. Örülne, ha tényleg készülne egy Szeged fejlesztési koncepció, ebben szívesen lenne partner.
10:59 Koromné Fenyvesi Rózsa is hozzászól. A Cserepes sorról beszél. Azt hangsúlyozza, sikeres a város antiszegregációs programja, és sikeresen működik, működött együtt az ott lakókkal, ezt folytatja a város. És felsorolja a támogatásokat, amiket a roma családoknak adott Szeged.
10:55 Mihálik Edvin azt mondja a napvitorlák kapcsán, ez egy próbaév volt, büszke a megvalósulásra, és örül annak, hogy Chovanecz Kata szerint is jó döntés volt. Felolvasta a Tervtanács ezzel kapcsolatos levelét is. Jövőre valamikor májusban teszik majd fel a napvitorlákat, októberig lesznek fenn.
10:50 Az ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései a következő napirend. Chovanecz Kata az első hozzászóló. Itt tárgyalják a napvitorlát, aki azt javasolja, a napvitorla tényleg csak a nyári hőségben legyen fenn, a tavaszi, őszi időszakban már nem érdemes fenntartani. Beszélt a Cserepes sorról is. Szerinte látható, hogy félresiklott az egyeztetés.
10:47 Német Ferenc azt kérdezi, mi az akadálya annak, hogy egy pályázatnál ne hirdessenek második vagy akár harmadik helyezettet is? Így nem érné felkészületlenül az önkormányzat egy ilyen helyzet. Nagy Sándor erre azt mondja, ha nagyon nagy a különbség, akkor nem éri meg másodikat hirdetni. Ezeket a helyzeteket egyedi esetekként kell vizsgálni.
10:45 Jön a hatos napirend, Nagy Sándor is „brüsszelezik”, de nem úgy, ahogy a Fidesz. A Vitéz utcai bölcsőde kapcsán le kell mondania Szegednek az uniós támogatásról. Jogszabálysértő módon nem írta alá a kivitelező a papírokat, így ezt a projektet csak később tudja megvalósítani Szeged. Új pályázatok még nincsenek, nincs még meg a TOP+-keret. Szeged igyekszik közvetlenül pályázni Brüsszelhez.
10:42 Fodor Antal is szót kap, megköszöni a Dorozsmai Angyaloknak egész éves munkáját.
10:39 Ruzsa Roland a kiskundorozsmai útfelújításokról beszél. Bízik abban, ebben a kérdéskörben jövőre is számíthat az önkormányzatra. Köszöni a mart aszfaltot a városüzemeltetési irodának. Majd az oktatási intézmények fejlesztéséről beszél, azt mondja, magánadományokból, jótékonysági rendezvények bevételeiből csinálták meg ezeket.

10:37 Áttértek az ötös napirendi pontra, Chovanecz Kata még visszalő az előző napirendre, majd a napirenddel foglalkozik. Panaszkodnak a társasházak az IKV-ra.
10:34 Binszki József kapott szót, hangsúlyozza, az orosz függőség ellen tiltakozik a baloldal. Nem akarják, hogy az orosz függőség évtizedekre velünk maradjon. Ezután az inflációról beszél, az élelmiszerárak drasztikus emeléséről, az energiaárak emelkedéséről. Minden áremelkedés kihatással van a vállalkozások árképzésére is. Az mondja, a Suli Host díjainak az idei emelése az elmúlt két év elmaradt áremelkedéseit kompenzálta.

10:32 Nagy Sándor erre azt feleli, tizenkét év Fidesz-kormányzás után is külső segítséget vár a kormány. Cinikus a Fidesz hozzáállása akkor, amikor csak az uszodák üzemeltetését támogatja.
10:31 Tápai Péter is frakció-hozzászólásként beszél, reagál Tóth Károly és Mihálik Edvin szavaira. „Amikor az árakról beszélnek, akkor legyenek kedvesek magukba szállni!”
10:28 Mihálik Edvin lő vissza, mert téma volt a napvitorla is. Kijelenti, töredékéből valósult meg a napvitorla, mint amit a Fidesz állít. Hangsúlyozza, Paks 2 sosem épülhet meg a szankciók miatt. Az ország azért van borzasztó nehéz helyzetben, mert olyan a Fidesz szankciós politikája amilyen.

10:26 Nagy Sándor felhívja a figyelmet, ugyanaz a jogi forma marad a színházban, mint idén, mégis kap jövőre a színház támogatást. Akkor, amikor állami feladatokról beszélünk, akkor Haág Zalán az állami alapfeladatok kapcsán dicséri meg a kormányt. – Állami feladat lenne a magyar oktatás működtetése, nem Brüsszeltől kellene várni erre a megoldást – mondta Nagy Sándor.
10:22 Botka László átadta az ülés vezetését Nagy Sándornak. Frakció-hozzászólások következnek: Haág Zalán újra a színház és a szabadtéri összevonásáról beszél. Szerinte a kormánynak az állandó szidása helyett akár köszönetet is mondhatna az önkormányzat. Azt mondja, partnerként kellene tekinteni a kormányra.
10:18 Tóth Károly reagál Tápai Péter szavaira, majd a lényeggel foglalkozik, Szeged költségvetésével: kényszerhelyzetben vagyunk, napi szinten érint minket az infláció. „Egy felelős önkormányzat csak azt tudja tenni, hogy átmeneti megszorító intézkedéseket tesz” – mondta, majd hangsúlyozta, Szegeden nem bocsátanak el senkit.

10:16 Botka László továbbképezte Tápai Pétert azzal kapcsolatosan, melyik pártok vannak többségben az EU intézményeiben.
10:13 Tápai Péter azt jegyzi meg, Szécsényi Rózsa legalább a számokat ismerte, azzal foglalkozott, Kovács Tamás szerinte nem is ismeri a költségvetést, csak siránkozik. Ő is azt állítja, 300 millió forinttól esett el Szeged amiatt, hogy összevonta a Szegedi Nemzeti Színházat a Szegedi Szabadtéri Játékokkal. Azt is elmondta, szerinte a színház felelőtlenül gazdálkodik. Majd szankciózik. Azt mondja, azokat nem Orbán Viktor találta ki. Szerinte kibújt a szög a zsákból az Európai Unióban: tele vannak korrupt ügyekkel, meg kellene változnia az Uniónak.
10:12 Botka László egyesével cáfolja Haág Zalán állításait.
10:10 Haág Zalán szól hozzá a napirendhez. A befektetők nem érkeznek meg Szegedre. Nem vonzza az önkormányzat a befektetőket, beszél a gyermekétkeztetési díjak változásáról. Szerinte nem igaz, hogy ehhez nem ad az állam támogatást. „Jó lenne, ha nemcsak szlogen lenne a szolidaritás” – mondta Haág Zalán.
10:00 Jön a negyedik napirend, a költségvetés módosítása. Kovács Tamás ismerteti a napirendet.
9:59 Tápai Péter fenntartja a javaslatát, be kell vonni a városlakókat, a képviselőket ezekbe a döntésekbe, ne egy bizottság döntsön.
9:58 Haág Zalán azt jegyzi meg, meg lehetne fontolni, hogy városrészek arculatát hogyan lehetne uniós forrásból is megújítani akár.
9:57 Chovanecz Kata arról is beszél, kevés a homlokzat, ha a lépcsőház rossz állapotban van.

9:56 Szénási Róbert is arról beszél, Szeged az a város, ahol valóban támogatják ezeknek az épületeknek a felújítását. Követendő lenne az a példa, ahogy Szeged támogatja a régi szép épületek megmaradását.
9:55 Botka László hangsúlyozza, évről évre támogatja Szeged ezeknek az épületeknek a felújítását.
9:53 Haág Zalán folytatja az előző hozzászólását. Az eltelt négy munkanap nem volt elegendő arra, hogy az újonnan felkerült ingatlanokat meglátogassák, egyeztessenek az ottélőkkel. A rendelet elfogadásával még nem fognak megújulni az épületek.
9:50 Tápai Péter azt mondja, ha ez Szegednek tényleg fontos, akkor tényleg mérjék fel, mi a helyzet.

9:49 Botka László azt mondja, egymás után teljesen mást mondanak a fideszes képviselők, „ezért is vannak húsz éve ellenzékben.”
9:48 Chovanecz Kata azt mondta, nagyon rövid volt a reagálási határidő, tizenöt napjuk volt a társasházaknak, hogy válaszoljanak, ez nagyon sokszor kevés. Azt állítja, nagyon sok tulajdonos írt levelet, de válaszra sem méltatta őket az önkormányzat.
9:45 Botka László azt feleli, évekkel ezelőtt a Fidesz elvette az önkormányzatoktól az építési engedélyeket. – Még csak véleményezési jogunk nincs – mondta a polgármester.
9:40 Haág Zalán arról beszél, évtizedek óta erről beszél, ami most napirenden van. A Boldogasszony sugárúton stílus nélküli épületek váltak uralkodóvá. Alsóvároson is egyre több az oda nem illő épület. – Ezért is javasoltam, hogy vegyük le ezt a napirendi pontot – mondta Haág Zalán.

9:38 Tápai Péter szerint kellene egy szakmai felmérés az épületek állapotáról. – Igazából nincs fogalmunk arról, milyen állapotban vannak – jegyezte meg Tápai Péter. Botka László azt mondta, ezek magántulajdonú épületek, a tulajdonos nélkül nem léphet Szeged.
9:37 Az önkormányzat pályázati forrást biztosít ilyen épületek felújításához, 50 millió forintot tudnak erre adni.
9:36 Az első két napirendi ponton hozzászólás nélkül léptek túl, a harmadikhoz Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szólt hozzá. A helyi védelemről beszél, arról, hogyan bővül majd a helyi védett épületek listája.

9:32 Név szerinti szavazással szavaznak Tápai Péter napirend-módosításáról. Majd leszavazták Haág Zalán napirend-módosítását is és elfogadták az eredeti napirendet.
Napirend előtt
9:29 Tápai Péter utolsóként kapott szót napirend előtt. Szerinte az európai baloldal szankciós politikája tehet mindenről. Dobrev Klárázik. Szerinte a baloldal a partvonalról kiabálva mondja a tutit. Ipart kellene Szegedre, majd név szerint említett – ennél szebb karácsonyi ajándékot nem kaphattam volna Tápai Pétertől, nagyon köszönöm!
Botka László erre úgy reagált, ezek szerint Orbán Viktor baloldaliként szavazott meg mindent Brüsszelben.
9:26 Avramov András arról beszél, a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem mondott le Szeged a szociális támogatásokról: sorolja a tízezer forintos támogatást, a tűzifaprogramot, a szociálisbérlakás-programot, a karácsonyi ajándékcsomagokat. – Szeged szolidáris város, ez a szegediek tetteiben is megmutatkozik, nagyon sok civil segít ilyenkor – mondta Avramov András, aki szintén boldog karácsonyt kívánt.

9:22 Fodor Antal a következő: – Az emberek azon gondolkodnak, lesz-e egyáltalán karácsony. Lassan minden luxusnak számít, a fenyőfa, a dió, a tankolás, minden. Fejezzék be az urizálást! Botrány, hogy vannak családok, akiknél a karácsonyi asztalra csirkefarhát kerül, ha egyáltalán jut. Luxus, hogy nem lehet albérletet és rezsit fizetni, ha valaki nyolc órát dolgozik – mondta a DK-s tanácsnok.
9:20 Mihálik Edvin arról beszél, csoda történt, egy fideszes igazat mondott – Matolcsy Györgyről beszélt. A jegybankelnök megnevezte a felelősöket, a fideszes képviselők tehetnek a válságról, az inflációról. – Az önök rossz, hibás kormányzása okozza a válságot. Ezt a régi bajtársuk, a miniszterelnök bizalmasa mondta – közölte Mihálik Edvin. Emlékeztet arra is, hogy Orbán Viktor minden szankciót megszavazott Brüsszelben. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánt, a fideszes képviselőknek meg azt kívánja, hogy végre találják meg a bátorságukat, és Szeged érdekeit képviseljék.
9:16 Szécsényi Rózsa a postabezárásokról beszél, arról, hogy ez egy állami feladat, mégsem működik rendesen. Felfoghatatlan, hogy az ország harmadik legnagyobb városában zárja be a legtöbb postát Szeged. Teljes városrészek maradtak posta nélkül. Tápén több mint hatvan éve működött posta. Amióta a Fidesz megnyerte a választásokat, azóta folyamatosak a megszorítások, azokat a helyi fideszes politikusok tétlenül nézik. – Most bizonyíthatnék a fideszes képviselők, nekik tényleg Szeged az első – mondta Szécsényi Rózsa. – Hallják meg a szegediek hangját, nemcsak Dorozsmán fontos a posta, hanem más városrészekben is!

9:14 Haág Zalán kupánvágta a karácsonyi angyalt, aki eddig belengte a Dísztermet, reagált Botka László, majd kijelentette, a fideszes lapban megjelent számok hazugak, az iparűzési adót előzetesen rendre alultervezi Szeged.
9:12 Haág Zalán az első, aki napirend előtt szót kapott. Arról beszél, hogy Szegeden mekkora gondok vannak, elkerülik az ipari befektetések és a többi. Ezt a Világgazdaságban olvasta, aminek a megyei iparkamara elnöke, Kőkuti Attila nyilatkozott erről.
A szeretet jegyében
9:10 Pintér Sándorra egy perces néma felállással emlékezik a közgyűlés.

9:00 A Rókusi Általános Iskola diákjai ünnepi műsort adnak a közgyűlésnek.
8:59 Köszöntünk mindenkit a Díszteremből! Hamarosan kezdünk. Ünnepi műsorral.
Korábban írtuk
Az ülésen – egyebek mellett – szó lesz az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló rendelet módosításáról, a költségvetés harmadik módosításáról, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló rendelet módosításáról. Szavaznak a képviselők a Karikó Teréz-emléktábla kihelyezéséről és ki kell írniuk a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar intézményvezetői munkakörének betöltésére szóló pályázatokat is – Barnák László és Gyüdi Sándor megbízása is lassan lejár, azaz kötelező kiírni az igazgatói pályázatot.
Kezdés kilenckor. A közgyűlést szövegesen tudósítjuk ez a cikkünk frissül majd rendszeresen, de nézhetik a képviselők munkáját a Szeged Televízióban valamint