Kampány indul a lakossági tűzkárok és balesetek megelőzésére

A lakossági tűzkárok és balesetek megelőzéséért országos kampányt indít a Magyar Tűzoltó Szövetség, a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint az égéssel és a füsttel összefüggő ártalmakkal, kockázatokkal foglalkozó füstmentes.hu portál - jelentették be a szervezetek képviselői pénteken.
Vass Imre

2022. május 27. 14:29

Kampány indul a lakossági tűzkárok és balesetek megelőzésére

A Technológiával a Füstmentes Otthonokért! elnevezésű, egy évig tartó kezdeményezés célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét az égés és a füst káros következményeire, információkkal, érzékenyítéssel és technológiai eszközökkel segítsenek megelőzni a tűzeseteket, baleseteket - ismertették.

 

A három szervezet egy önálló honlapon és a saját honlapján helyezi el tájékoztató anyagait. Kiosztanak 700 füstjelzőt, ezeket a készülékeket önkéntes tűzoltók szerelik fel a lakásokban. Közben a berendezések helyes elhelyezésével kapcsolatos tudnivalókat ismertetik a lakókkal, és egy évig ellenőrzik is a működésüket.

 

Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke arra hívták fel a figyelmet, hogy a lakástüzeknél a legnagyobb veszélyt a szén-monoxid és a füst okozza, az áldozatok 90 százaléka ez és nem a lángok miatt veszíti életét, holott a tragédiák egy egyszerű, nagyon sokak számára elérhető áru füstérzékelő felszerelésével elkerülhetők lennének.

 

A füstérzékelő a füst megjelenése után egy percen belül jelez, és hangriasztást ad, így lehetőséget biztosít a bent tartózkodóknak, hogy időben elhagyhassák a lakást, ami különösen éjszaka rendkívül fontos - hangsúlyozta az elnöke.

 

Dobson Tibor elmondta, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság statisztikái szerint lakástűzben az elmúlt tíz évben évente átlagosan 115 ember halt meg és 826 sérült meg Magyarországon. Tavaly 7186 lakástűz történt, emiatt 86-an meghaltak, 588-an megsérültek, 546 ember életét megmentették - jegyezte meg. Hozzátette, 2022 első negyedévében 2600 lakástűz volt, amely 37 ember életét követelte, 175-en sérültek meg, az életmentések száma 132 volt.

 

Hajdu Márton, a füstmentes.hu szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai napig nagy problémákat okoz a lakásban cigarettázás, az ágyban dohányzás, amely az otthonokban keletkező tűzesetek jelentős részéért felel; ezért nagyon fontos e rossz szokások kerülése, sőt, a legjobb választás a leszokás lenne.


Lambert Gábor, a MABSZ kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy tűzesetek miatt 2010 óta mintegy 77 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz, amelyekre több mint 62 milliárd forintot fizettek ki. Tekintettel arra, hogy a hazai ingatlanoknak csak 72-73 százalékának van biztosítása, a jelentős részben gondatlanságból bekövetkezett károk mértéke ennél jóval nagyobb lehet - közölte.

 

Úgy vélte, anyagi és össztársadalmi érdek is, hogy ezeknek a nem egyszer tragédiával is végződő eseteknek a számát a megfelelő információk és technológiai eszközök terjesztésével mérsékelni próbálják.