Jövő tavaszra akár 300 ezer főre is emelkedhet munkanélküliek száma

Az infláció, az emelkedő alapanyag-, és energiaárak miatt egyre nehezebb gazdasági helyzetben vannak a vállalkozásokat. Amennyiben ezek továbbra is fennmaradnak, vagy tovább rosszabbodik a helyzet, akkor még egy leépítési hullám is elindulhat.
Vass Imre

2022. október 01. 15:22

Jövő tavaszra akár 300 ezer főre is emelkedhet
munkanélküliek száma

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, jelenleg is 175 ezer regisztrált munkanélküli van hazánkban. Ez a szám augusztusban tovább emelkedett a KATA megszüntetése miatt, mivel közülük sokan nem tudtak elhelyezkedni és munkanélküliek lettek.

 

Nógrádi József szerint a kiszámíthatatlan árfolyamingadozásoknak köszönhetően, brutálisan megemelkedtek az alapanyagárak, így sok cégnél már az is kérdés, hogy érdemes-e tovább gyártani valamit. Ráadásul a cégeket az is nehezen érinti, hogy eddig hiába volt kétszer is az idén béremelés, azt elvitte az inflációt. A munkavállalók 49 százaléka már most is úgy érzi, hogy nem keres eleget. Ehhez még hozzájön az energiaárak emelkedése, amely teljesen bizonytalanná teszik a cégek életét és jövőjét.

 

„Azt merem állítani, hogy amennyiben nincs változás, és ezek a hatások maradnak, tavaszra akár 300 ezer munkanélküli is lehet a piacon.” - tette hozzá a Nógrádi József.

 

A szakértő hangsúlyozta, egész Európát érinti a válság, Magyarország előnye az lehet, hogy sok ázsiai és amerikai tulajdonú cég van.

Címlapon

mutasd mind