Jól halad az új ELI-út építése, több ezer szegedi életét teszi jobbá és könnyebbé a beruházás

Több ezer ember életét könnyíti majd meg és a gazdasági életre is kedvező hatással lesz az ELI-hez vezető út, a kivitelező jól halad az építéssel. A beruházás egyaránt javítja a gyalogos-, a kerékpáros-, a autós- és a közösségi közlekedés feltételeit.
Vass Imre

2022. július 07. 14:44

Jól halad az új ELI-út építése, több ezer szegedi életét teszi jobbá és könnyebbé a beruházás

Készül az új út alapja, jó darabon már lerakták a betonszegély és kiépült a csapadékelvezető rendszer. A munkások az első körforgalom térkövezését végzik, ebből összesen három lesz, közben folyamatosan érkezik a szükséges alapanyag is az építkezéshez. 

 

Az elkészült útalapban most még villanykarók állnak, ezek hamarosan eltűnnek, és amint megérkeznek a szükséges kábelek, a föld alá viszik a vezetékeket.

 

A 4,5 milliárd forintos beruházás az ütemezésnek megfelelően halad és 3-4 ezer ember életét könnyíti majd meg, hisz javulni fog az 5-ös főút és az autópályák megközelíthetősége. Továbbá Béketelep, Újrókus, Makkosház, Fodorkert, Felsőváros, Petőfitelep, Tápé lakói rövidebb úton juthatnak el a bevásárlóközpontba vásárolni és könnyebb lesz megközelíteni az ottani ipartelepeket, valamint a logisztikai központot is. Ez pedig lökést adhat, hogy az itteni iparterületekre és a kiépülő sience-parkba újabb vállalkozások települjenek. 

 

A beruházás során új útszakaszok épülnek és régieket újítanak fel.

Nagy Sándor a fejlesztés menetét magyarázza (fotók: Szabó Luca)

 

Nagy Sándor alpolgármester ma, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egyszerre többféle beruházás zajlik. 

  • A Zsámbokréti soron és a Vértói úton útfelújítást végez a kivitelező.
  • A Vinkler László utcát kiszélesítik, itt kerékpáros infrastruktúra is kiépül.
  • A Vinkler László utca végétől a bevásárlóközpontig pedig egy teljesen új út épül, amiből egy szintén új útszakasz ágazik el az ELI-hez.

 

 

Az alpolgármester kiemelte, a beruházás során arra törekednek, hogy minden közlekedési mód megtalálja a helyét, tehát az új utak építése és a régik felújítása, kiszélesítése mellett kerékpársávokat alakítanak ki, valamint önálló kerékpársáv is készül. Emellett arra készülve, hogy a tömegközlekedés is megindul ezen a részen, tíz új megállót építenek és hármat felújítanak. 

 

A beruházásnak a jövő év közepére kell elkészülnie. A kivitelező jelenleg pontosan tartja az ütemtervet így minden bizonnyal tartható lesz a határidő.

 

Jól halad a munka, a tervezett határidőre kész lehet az ELI-út

 

A beruházás számokban:

  • 3,9 kilométer hosszú út épül: ebből 2840 méteren felújítják az útburkolatot, több mint egy kilométeren pedig új út épül.
  • A kerékpárosok által használható utak hossza 4420 méter.
  • Tíz új buszmegálló épül, három meglévőt felújítanak, a buszmegállóknál kerékpártámaszokat telepítenek.
  • Három új körforgalom épül: a Zápor úton a benzinkúthoz (Auchan) vezető nagy balkanyar után, a Régi posta út és a Vinkler László utca kereszteződésében, a Vinkler László utca Zsámbokréti sor kereszteződésében.
  • Több ezer négyzetméteren füvesítenek, 160 fát és 1100 cserjét ültetnek.
  • A csapadékvíz-elvezetést is kiépítik 6703 méteren és 2 záportározó készül.

 

Még több kép a munkálatokról Szabó Luca galériájában itt: