Javult valamicskét a közhangulat, de a többség még mindig borúlátó

Bár még mindig többségben vannak azok, akik szerint az országban „rossz irányba mennek a dolgok”, a két hónappal ezelőtti felméréshez képest 10 százalékponttal nőtt a derűlátók aránya - derül ki a Medián HVG számára készített felméréséből.
A kutatók szerint ennek oka, hogy
- sokan a várakozásaiknál könnyebben vészelték át a telet,
- az ország elkerülte az egy éve fennálló és a propagandában fenyegetésként tudatosított háborús veszélyt,
- és él a remény, hogy a „háborúsnak” mondott infláció már tetőzött.
A Fidesz az elmúlt év második felében produkált lejtmenet után ismét stabilizálta a helyzetét, a szavazókorú népességben 35 százalékon áll. Az ellenzéki pártok közül továbbra is a Demokratikus Koalíció a legnépszerűbb (9 százalék), őket viszont a Kétfarkú Kutya Párt (7 százalék) követi. A viccpártként indult MKKP relatíve magas támogatottsága egyfelől annak köszönhető, hogy a fiatalok harmada sem a kormánypártot, sem az ellenzéki pártokat nem támogatja (ezért sikeresen szipkáztak el szavazókat a Momentumtól), másfelől annak, hogy a jelenlegi politikai helyzet miatt kiábrándultak körében ők a legnépszerűbbek.