Itt az eldugott tanáros Telekom-reklám – Kérdezd meg a tanárodtól, hogy van, és hallgasd meg, jól fog esni neki!

Persze, Gitta, a buszsofőr is fontos, sőt, mindenkire ráfér néhány jó szó, de kár, hogy lecserélte a tanárt a magyarországi reklámjában a Telekom. Vagy nem is annyira kár? VÉLEMÉNY.
Cservenák Zoltán

2022. december 15. 12:14

Itt az eldugott tanáros Telekom-reklám – Kérdezd meg a tanárodtól, hogy van, és hallgasd meg, jól fog esni neki!

Addig ütötte-verte a közoktatást a kormány, addig alázta a pedagógusokat a nettó 1500 forintos, szánalmasan röhejes órabérrel, hogy azok bátrabbik része a diákokkal és a szülőkkel együtt felállt, kiállt és megszólalt. Ebből pedig előbb – jó értelemben véve – politika, a közösség ügyével foglalkozás – lett, majd amikor a kormány látta, hogy nem tud a dologgal, és a pedagógusok, diákok, szülők 9 pontjával igazán mit kezdeni, a szokásos módon megpróbálták összegyurcsányozni, összeballiberálisozni azokat, akik felálltak, kiálltak és megszólaltak. 

 

Ahogy azt megszokhattuk az agresszív–populista Orbán-rendszerben.

 

Ilyen közhangulatban kellett volna(?) bemutatnia a Telekomnak Magyarországon a „hogyvagyos” reklámját, ami arról is szól, hogy olykor, legalább az ünnepekkor cirógassuk meg azok lelkét is, akik egész évben segítenek, számíthatunk rájuk. 

 

Míg Európa minden országában, ahol lement a Telekom reklámja, egy tanár a főszereplő, nálunk viszont Gitta, a buszsofőr lepődik meg azon, hogy tőle is megkérdezi valaki, hogy van.

 

Nálunk, a modern (illiberális) európai demokráciában – ahogy arról a Fidesz-közeli gondolkodók vélekednek – nem fér bele ezek szerint, hogy egy tanár életén érzékenyüljünk el az adventi időszakban.

 

Máshonnan nézve egy kicsit a dolgot, azt mondom, „jó”, hogy lecserélték a tanárt a buszsofőrre. Tudok „örülni” neki, mert ez is megmutatja, hogy évek óta nincs rendben valami ebben az országban.

 

Érdemes megnézni, mivel nem akarták megzavarni a magyar emberek lelkivilágát a tévében: