Ismét segítettek a Dorozsmai Angyalok

A kiszolgáltatott állatoknak gyűjtöttek adományt év eleje óta a Dorozsmai Angyalok. Most a Szegedi Vadasparkot ajándékozták meg állateledellel, ugyanis 2021 óta az állatkert látja el az ebrendészeti feladatokat. Veprik Róbert a Vadaspark igazgatója szerint az ilyen lakossági adományok nagyban meg tudják könnyíteni a gyepmesteri telepen élő állatok ellátását.
Vass Imre

2023. március 22. 18:40

Ismét segítettek a Dorozsmai Angyalok

Szerda délután egy autónyi állateledellel érkeztek a Dorozsmai Angyalok a Szegedi Vadaspark elé. A helyiek összefogásával több kiló macska és kutya eledelt gyűjtöttek össze, amit az állatkertnek ajándékoznak. 

 

Komjáti Zoltán, a Dorozsmai Angyalok képviselője elmondta, az év elején hirdették meg a gyűjtést, amelyet egész évben folytatni akarnak. Most a felajánlások első adagját hozták el a Vadasparkba. 

 

A Szegedi Vadasparkhoz 2021 végén került a gyepmesteri telep és az ebrendészeti feladatok ellátása. Az állatkert igazgatója nagyon fontosnak tartotta, hogy más szemlélettel végezzék el a dolgukat. Nem rég újítottak fel 14 kutyakenelt, és még rengeteg fejlesztés van tervben, ide tartozik a kamerarendszerek kiépítése is.

 

 

Veprik Róbert, az intézmény igazgatója elmondta, nagyon fontos a telep működtetése, amelyet ők más felfogásban képzelnek el, a hangsúlyt az állatvédelemre helyezik. Hangsúlyozta, az ilyen segítségekre mindig szükség van és nagyban megkönnyíti munkájukat.

 

A Dorozsmai Angyaloknak nem ez volt az első jó tette. Március elején például ételt osztottak, de ezen kívül rengeteg közösségi eseményt szerveznek a városrészben.

 

Fodor Antal, Kiskundorozsma önkormányzati képviselője elmondta, Dorozsmán pezseg a közélet, folyamatosan valamin dolgoznak a civilek. Ide most elhozták az összegyűjtött eledeleket, vasárnap ruhaosztást tartanak, a jövő héten pedig további programokat szerveznek a városrészben.

 

A civilek még arra is figyeltek, hogy az allergiás állatoknak is adományozzanak, így a száraztápok és a konzervek mellett anti-allergén eledellel is készültek a Dorozsmai Angyalok.