Ilyen még nem volt Szegeden: bábszínházi gyereknap péntektől vasárnapig

Annyi bábelőadás ritkán látni egy helyen, mint pénteken, szombaton és vasárnap a Móra Parkban, ahová szó szerint kiköltözött a szegedi bábszínház. Most azonban még ennél is több történik, mert a 10. Színházi Olimpiának köszönhetően a helyiek mellett Szegeden vendégeskedik a békéscsabai és a kecskeméti bábszínház, amelyek több előadásukat hozták el.
Ám, hogy még ennél is többről van szó ezen a gyereknapon, jól mutatja, hogy a Színházi Olimpiának köszönhetően külföldről érkezett művészek és társaulatok is bekapcsolódtak és bekapcsolódnak a Tengerhab gyereknap – 2023 cím alatt futó háromnapos szegedi programsorozatba.
A Tengerhab gyereknap azonban még az eddig felsoroltaknál is többet foglal magában, mert a megannyi bábelőadás mellett bábsimogatás és bábkészítés, vizes játékok, közös zenélés és rengeteg játék várja az érdeklődőket.
A részvétel mindenki számára ingyenes a háromnapos programon, amelyet pénteken 10 órakor nyitottak, és elsőként a Langaléta Garabonciások gólyalábas bemutatóját láthatták az érdeklődők. Majd a Portugáliából érkezett José Manuel Valbon Gil mutatta be Dom Roberto című vásári kesztyűs bábjátékát.
Ebéd után következett az a bábkoncert, amelyet a Kövér Béla Bábszínház művészei mutattak be, majd Gulyás László szintén vásári játéka, az Egérparádé következett. Ezt követően a pénteki napot a BAB Társulat Fenevadak az utcán című zenés, óriásbábos vásári játéka és a Spanyolországból érkezett Company La Tal zárja a Carillo című vásári mutatványos előadásukkal.
Szombaton és vasárnap, hasonlóan a pénteki naphoz, délelőtt 10 órától egészen este 7-ig egymást váltják az előadások a Móra parkban, és ezek mellett futnak a Tengerhab gyereknap kísérőprogramjai, vagyis a bábsimogatás és bábkészítés, vizes játékok, közös zenélés és játék, játék, játék.
Mert mi másról is szólna a gyereknap?