Így megyünk bele – Cservenák Zoltán jegyzete

Nem érdemes a valódi centrális erőtér újjáéledéséről beszélni, pláne nem a Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutása miatt. Pedig a centrális erőtérről beszélnek egyre többen, azt mondják, most újra a Fidesz uralja a politikai erőtér közepét, úgy téve, mintha a Mi Hazánk egy, a Fidesz politikájára veszélyes párt lenne.
Cservenák Zoltán

2022. április 17. 10:29

Így megyünk bele – Cservenák
Zoltán jegyzete

A Jobbik néppártosodását nem tűrő szélsőjobboldali radikálisokat, a vírustagadókat és oltáselleneseket 300 ezres táborrá gyúró Mi Hazánk rendszeres felületet kapott a közmédiában, a pártra a fideszes kampánygépezet, a rogáni populista politikai agytröszt nem fejlesztett ki „fegyvert”. Nem kell ezen meglepődni, hiszen a Mi Hazánk feladata épp az volt, hogy a lehető legtöbb szavazót elhozza az ellenzéki összefogásba tagozódó, néppártosodó és normalizálódó Jobbiktól. Toroczkai László pártja végre is hajtotta a feladatot. Ez még akkor is igaz, ha elképzelhető, hogy Orbánék elszámították magukat, és ők sem gondoltak arra, hogy a Mi Hazánk bejut a parlamentbe.

 

Szó sincs valódi centrális erőtérről, a kifejezés 2010 és 2018 közötti értelmében meg pláne. A magyar politika ebben a pillanatban – az életképesnek bizonyuló formációkat nézve – még inkább kétpólusú lett. Az egyik oldalon az euroszkeptikus populista autokratákat látjuk a lényegében már csak márkanévvé degradált Fidesz–KDNP elnevezéssel és az egyedüliként létező Orbán Viktorral, valamint a Mi Hazánkkal, összesen 143 mandátumot birtokolva a parlamentben.

 

A másik oldalon a köztársaságpárti európai demokraták lehetséges tömbjét látjuk, a szavazatok nagyjából 34 százalékával, jelen állás szerint 56 mandátummal, az Egységben Magyarországért pártjaival és a belőlük kiábránduló vagy hozzájuk soha nem tartozó kutyapártiakkal, valamint azzal a rengeteg emberrel, akik különböző okok miatt még orrukat befogva sem tudtak rájuk szavazni, és otthon maradtak április 3-án, de soha nem szavaznának az euroszkeptikus populista autokratákra.

 

Fontos kitétel, hogy ez a jelenlegi helyzet, hiszen az Egységben Magyarországért pártjai már elkezdték felszalámizni magukat. Olyan a hangulat, mint egy focicsapat öltözőjében egy fontos meccs elvesztése után, amikor nincs senki, aki lekiabálná a bomlasztó hangadókat, és elmagyarázná: ha most nem higgadnak le, akkor nemhogy nem álmodozhatnak a bajnoki címről, hanem sorban jönnek a vereségek, aminek az alsóház lesz a vége, de lehet, még a kiesés is összejöhet.

 

A kérdés az, hogy felismerik-e, vagy sem az Egységben Magyarországért pártjai, hogy ők lehetnek most a köztársaságpárti európai demokraták tömbje, amely hosszú távon akár sikeres is lehetne a fideszes, mi hazánkos, orbánista, toroczkaista tömbbel szemben. A felismeréshez azonban olyat kellene tenniük, ami még a választási kampányban sem igazán sikerült: pontos, letisztult, egységes, érthető, higgadt üzenetekkel kommunikálni, és nem gazsulálni egy sor olyan szavazónak, akiket soha az életben nem tudnak kihozni Orbán Viktor bűvköréből. Április 3-án megint megdőlt a Fidesz-árvákat vizionáló, az Orbánból és Fideszből kiábrándult szavazók tömegeiről ábrándozó mítosz.

 

Nem állítom, hogy ha nem ezt az utat választják, akkor biztos vereségek sorozata jön hosszú távon, hiszen markánsabb politizálással a hat párt – vagy közülük kettő-három – akár egyenként is megerősödhet a következő négy évben, de ha az Egységben Magyarországért felbomlik, az akár fájdalmas sebeket ejthet az önkormányzatokban egyébként általában jól működő nemfideszes összefogásokon.

 

Így megyünk bele a negyedik fideszes kétharmadba.