Időutazás kristálycukorral – Lakner Zoltán jegyzete

Lakner Zoltán

2022. január 13. 10:51

Időutazás kristálycukorral –
Lakner Zoltán jegyzete

Amikor három évvel ezelőtt kollégáimmal, barátaimmal könyvet írtunk a Bajnai-kormányról, az egyik akkori miniszter azt mondta a vele készített háttérinterjúban: felfogásuk leginkább abban különbözött az utánuk következő kormányétól, a Fideszétől, hogy egészen mást gondoltak arról, mi az, amit meg lehet csinálni a politikában.

 

Röviden szólva, az orbáni működésben nincs olyan eszköz, ami a hatalom megszerzése és megtartása érdekében ne volna bevethető. Hiszen a politika célja ebben a felfogásban kizárólag a hatalom birtoklása. 

 

Amihez hozzáköríthető persze bármiféle ideológia, a nemzet, a kereszténység, a biztonság, az akármicsoda védelmezése, hogy az igazoljon mindent. Szó sincs arról, hogy mindenki más Grál-lovag lenne, aki napestig a közjót lesi és szolgálja, egyáltalán nem. De azért mégiscsak létezik egy olyan felfogás, amely szerint azt gondoljuk, hogy vannak bizonyos határok, amelyeknek az átlépése egész egyszerűen helytelen, éspedig azért helytelen, mert kárt okoz, romboló hatással jár, kijavíthatatlan.

 

Mindez arról jutott eszembe, hogy a kormány immár a cukor, a liszt, az étolaj, a csirkemell, a sertéscomb és a kettőnyolcas tej árát is megköti. Hogy ez mit okoz mondjuk a boltosoknak és a kiskereskedelmi láncoknak, az ugyanúgy nem érdekes a számára, ahogyan a benzinkutak esetén sem volt az, mint ahogy a rezsicsökkentés ma gyakorolt formája is súlyos károkat okoz a beruházásokban, felújításokban és a klímavédelemben.

 

De nem számít. Semmi sem számít.

 

Hiszen az intézkedés politikai értelemben alighanem hatásos lesz. Egyre növekednek a megélhetés költségei miatti aggodalmak, mivel hónapok óta dinamikusan emelkednek az árak. Jön hát a kormány, sőt maga a miniszterelnök, és a kormányülésről kilépve bejelenti, hogy enkezével visszaforgatja az idő kerekét október 15-re, legalábbis, ami a kristálycukor és társai árát illeti.

 

Ez a magyar időutazás.

 

Ami azt illeti, az árhivatal ennél kifinomultabb módszerekkel működött a Kádár-korszakban, és az is tény, hogy Horn Gyula sosem mondta ki az 1994-es kampányban, hogy beleszólna a kenyér árába, csak éppen nem törte le a reménykedést, hogy ismét 3,60 lesz (nem, nem euró, hanem forint).

 

Orbán másképp dolgozik, ő igenis megmondja, hogy mi mennyi legyen. Ha nem is összeg-, de dátumszerűen. Hornnak tagadnia kellett, elkennie, hogy ilyesfajta ígéretekkel operálna, Orbán viszont két kommunistázás közben kiáll vele a kamerák elé.

 

Azokra a megélhetési aggodalmakra reagál az árbefagyasztó intézkedésekkel, amelyek jelenleg a leginkább foglalkoztatják a választópolgárokat. Ha magasak az árak, a miniszterelnök lecsökkenti őket. A világ egyszerű.

 

Ez nem csak nagyon világos politikai üzenet, hanem egyúttal politikai karakter is, sőt világmagyarázat.

 

Nem könnyű ellene küzdeni, de azért jó lenne megpróbálni.

 

Pontosan azért, mert elképesztően veszélyes, ami most folyik, az uniós pénzek nélküli, drága piaci hitelekből finanszírozott vakrepülés. Helikopterpénz a jómódúaknak, zsíros tej és búzaliszt a szegényebbeknek, és biztosan jön majd még a krumpli és a kenyér ára is. Adó-visszatérítés, tizenharmadik havi nyugdíj, kamatstop, vagy amit akartok, minden a választási periódusra időzítve, csak itt és csak most.

Ha Orbán veszít, romhalmazt hagy utódjára, ha pedig nyer, akkor neki mindegy, hiszen kezében marad a hatalom.

 

Félelmetes az az ellenfél, aki nem ismer korlátot. Éppen emiatt lenne szükség az ellentartásra. A szervezett ellenzékiségre, nem a mindent és egymást szétdumálásra.

 

Egyrészt, az ellenzék az uniós helyreállítási terv és a hétéves költségvetés kontójára igenis tehet reális ígéreteket a jövőre, a közeli jövőre nézve, s ezek révén megmutathatja, hogyan másképpen képzeli el az ország vezetését, életének megszervezését. Lehet másképp, van ennyi mozgástér. Másrészt, pontosan ezt a mindent feláldozó hatalomakarást, a bármit meglépő, semmit nem tisztelő akarnokságot kellene végre száműzni az életünkből. Legyenek korlátok, gátlások, határok, amelyeket azért veszélyes átlépni, mert megvetés és elutasítás övezi, aki megteszi.

 

Kevés fontosabb tétje van annak a választásnak, ami előttünk áll.

Tovább olvasom