Idén is 11 ezer LED-égővel világít majd a karácsonyi szarvas Szegeden

Az ünnepek közeledtének egyik legcsalhatatlanabb jele, amikor kihelyezik a város karácsonyi fényszarvasát a Dugonics téri szökőkúthoz. A környezetgazdálkodás műszaki csapata hétfő délelőtt látott hozzá a munkához.
Bod Péter

2021. november 15. 12:33

Idén is 11 ezer LED-égővel világít
majd a karácsonyi szarvas Szegeden

A Dugonics téri szökőkútra helyezett karácsonyi fényszarvast első alkalommal 2013-ban állították fel, majd 2019-ben esett át a szerkezet nagyobb felújításon – mondta Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója.

 

A korábban egyszínű ledes égőket akkor cserélték kétszínűre és egyben színváltósra, amikből összesen 11 ezer található a szarvas „testén”, aminek szerkezetét is meg kellett erősíteni, mert a rongálók évről évre kárt tettek benne. 2019-ben meghosszabbították a szarvas addig rövid agancsát, tekintve, hogy Magyarországon honos szarvashoz szerették volna hasonlatossá tenni.

 

Hála a ledes égőknek, a kivilágítás költségei és ezzel együtt az áramfelhasználás igen alacsonynak mondható, ami a klímaváltozás miatt korántsem utolsó szempont.

 

 

A karácsonyi látványosságot igyekeznek minden módon védeni az illetéktelenektől – mondta el érdeklődésünk Makrai László. A korábbi évek gyakorlatát alkalmazzák az idén is azzal, hogy palánkkal veszik körbe a szarvast, és azzal is, hogy vagyonőrök vigyáznak rá a téren.

Rácz Attila, a Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Nonprofit Kft. vezetője a Szeged Podcast 66. adásában azt mondta, november 26-án kezdődik az ünnepi program Szegeden, ezen a napon kapcsolják föl a város ünnepi fényeit, köztük a szarvast is.

 

A Dugonics térre kihelyezett fényszarvasban ezúttal is január közepéig gyönyörködhetnek a helyiek és a Szegedre látogatók.