Idén elsőként a jogászok tartanak nyílt napot a Szegedi Tudományegyetemen
A csütörtök délelőtt 10 órakor
kezdődő rendezvényen a középiskolásokat Görög Márta dékán köszönti, majd a
különféle szakokról tarnak tájékoztatókat, ahol részletes információkat
ismerhetnek meg a résztvevők a jogász, a nemzetközi tanulmányok, a személyügyi,
munkaügyi és szociális igazgatási, a politikatudományok szakokról, valamint a
jogi felsőoktatási szakképzésről.

Program
- 10:00–10:10 Dékáni köszöntő
- 10:10–10:35 Jogász szakos tájékoztató
- 10:35–10:55 Nemzetközi tanulmányok szak
- 10:55–11:15 Személyügyi, munkaügyi, szociális igazgatási szak
- 11:15–11:35 Politikatudományok szak
- 11:35–11:40 Jogi asszisztens (FOSZ)
- 11:40–11:50 Hallgatói élet a jogi karon (HÖK)
A délután 4-ig tartó nyílt napon az érdeklődők különböző „mini kurzusokon” vehetnek részt, ahol előadásokkal és interaktív esettanulmánnyal várják a fiatalokat.
Január 13-án az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, másnap a Természettudományi és Informatikai Kar, január 20-án pedig a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar tart majd nyílt napot.