Idén eddig már ötven baleset történt a vasúti átjárókban, 19-en haltak meg

Ebben az évben eddig ötven baleset történt vasúti átjáróban, ezekben tizenkilencen haltak meg, többen, mint tavaly egész évben - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön.
Vass Imre

2022. június 23. 20:45

Idén eddig már ötven baleset történt a vasúti
átjárókban, 19-en haltak meg

A vasúttársaság kiemelte: az idei év drámai romlást mutat a vasúti baleseti statisztikákban. Az idén eddig ötven - ezen belül az elmúlt egy hétben újabb öt - baleset történt vasúti átjáróban. Ezekben tizenkilencen haltak meg, többen, mint tavaly egész évben.


Rámutattak arra, hogy a MÁV teljes hálózatán vasúti hibából 2008 óta nem következett be halálos áldozatot követelő baleset, a tragédiák oka minden alkalommal a KRESZ-szabályok megszegése volt. A járművezetők a maguk és utasaik életét kockáztatva a piros jelzés ellenére hajtottak a vonat elé, mások gyalog vagy kerékpárral keltek át tilosban az átjárón. Az egyéb vasúti balesetek, a gázolások halálos áldozatainak száma is magas, ezek javarészt tiltott helyen tartózkodás, vagy mozgó vonatra fel-, illetve arról leugrás miatt történtek.

 

 

A figyelmetlenség és a szabályszegés veszélyezteti a MÁV dolgozóit és az utasokat is: 2010 óta vasúti átjárós balesetben tizenöt vasutas vesztette életét, és többen súlyosan megsérültek - jelezték.

 

A MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát és egy weboldalt, amelyen elrettentő baleseti helyszíni fotókat, alapvető vasútbiztonsági információkat, magyarázatokat és a témában készült saját videókat mutatnak meg.