Ideje lenne felébredni – Bod Péter jegyzete

Megyünk vissza a középkorba. Ennek a mondatnak különleges az akusztikája a XXI. évszázad huszonkettedik évében. De mielőtt vármegyéznék és ispánoznék – sokan megtették –, kicsit távolabbról indítanék.
Bod Péter

2022. július 03. 09:05

Ideje lenne felébredni – Bod Péter
jegyzete

Az egymást váltó Orbán-kormányok – minden hangzatos és a valósággal alig-alig kapcsolatot tartó kijelentésekkel – miközben a jövőről beszélnek, a haladás irányát az „előrében” határozzák meg, már közel egy évtizede a múltba repítik vissza az országot.

 

Az első komoly intő jel az ország hivatalos megnevezésének megváltoztatása volt Magyar Köztársaságról Magyarországra. Amikor baráti körben ennek hangot adtam, többnyire egyet nem értéssel találkoztam. Politikai világnézetemet, de nem hovatartozásomat mindenestől a köztársaság alapeszménye határozza meg.

 

És ez bizony szavakon és azok használatán is múlik. A Magyarország elnevezést éppen ezért úgy éltem meg a Magyar Köztársaság után, mint akinek félreérthetetlenül „üzentek”: a köztársaság, a köztársasági alapeszme nem is olyan fontos. Zárójelbe tehető, megkerülhető. És mint láthattuk: eltüntethető.

 

A hazai politika és a közélet semmiben sem cáfolt rá erre a baljós érzésre, amit sokan túlérzékenységem egyik jelének neveztek. A vármegyék és az ispánok ötletének megszellőztetése után állítólagos túlérzékenységem mintha elvesztette volna minden finnyáskodó jellegét.

 

Nem formai, hanem tartalmi értelemben létezik-e abban az országban köztársaság, parlamenti demokrácia, a politika egészséges működését biztosító hatalommegosztás, amelyikben minden lényegi kérdést egyetlen ember akarata határoz meg? Azé az emberé, aki minden, önálló véleményalkotásra képes pártjabeli politikust eltakarított a környezetéből. Ha túlzónak tűnne a megállapítás, nézzék meg, hajdan kik voltak a Fidesz alelnökei, választmányának tagjai, az Orbán-kormány miniszterei – és kik ma. A különbséget zongorázni lehetne, ha korunknak volna dallama és zeneisége. De nincs.

 

A Fideszhez való tartozás szektajellege, a választói emlékezet döbbenetes romlása és a kognitív disszonancia hármassága egyszerre magyarázhatja, hogy választói mindent elhisznek annak az Orbán Viktornak, aki 2002 és 2022 között már mindent mondott, és mindennek az ellenkezőjét is.

 

A Fidesz választói tömbje nyilvánvaló módon nem homogén, ezzel együtt úgy vélem, hogy nem elhanyagolható részük a vallási fanatizmus jegyeit mutatja. Másként aligha értékelhető, hogy valami attól válik sokak szemében igazzá, hogy ki mondta, nem pedig a kijelentés valóságtartalmától.

 

Ismerőseim közül sokan gumicsontnak nevezték Kocsis Máté kezdeményezését, és ebben talán van is igazság. Rendben. De mi van akkor, ha három napig sikerül is valamiről elterelni a figyelmet, majd jön a negyedik és ötödik nap, és a boltba belépve mellbe vágnak az árak. Továbbra is tisztában leszek azzal – ispánok ide vagy oda –, hogy közel 11 százalékos az infláció, és pénzügyileg-gazdaságilag semmi jó nem néz ki az előttünk álló évekből.

 

Láthatóan a kormánynak elképzelése sincs, hogyan kellene a kialakult gazdasági helyzetet kezelni, amiért nagyrészt maga a felelős. A szuperokosnak nevezett Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől annyira futotta, hogy idén azért magasak az árak, mert tavaly alacsonyak voltak. Erre mondták a fociöltözőben, hogy ezért nem kellett volna egyetemet végezni.

 

Miközben Magyarország nagyszerűségét szidolozza a kormány, kiderült: az Unióban a magyar háztartások a második legszegényebbek, és az is, hogy az egy főre jutó GDP-ben Románia beért bennünket.

 

Ideje lenne felébredni. A vármegyéket és az ispánokat pedig hagyjuk.