Húszéves a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség

Ezekben a napokban ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ), amely fontos szerepet játszik a kárpátaljai magyar ifjúság nevelésében.

"ctl05_lbBody\"">    Az 1991. december 15-én Munkácson alakult KáMCSSZ elnöke, Popovics Pál az évforduló kapcsán az MTI-nek vasárnap telefonon elmondta: sikeresnek tekinthető a Kárpátalján húsz évvel ezelőtt újraindult magyar cserkészmozgalmat összefogó szervezet eddigi tevékenysége. Mint kifejtette, két évtizede a vidék hét településén hét felnőtt vezető kezdte el ennek a nagy múltú ifjúságnevelő mozgalomnak az újjászervezését, miután 1944-ben a szovjet hatóságok betiltották a cserkészetet. Az újrakezdés után Kárpátalja 20 településén mintegy kétezer fiatal kapcsolódott be a cserkészmozgalomba 35 tiszt és 130 őrsvezető irányítása mellett – tette hozzá, megjegyezve, hogy a szervezet mostanra a térség egyik meghatározó ifjúságnevelő és magyarságmegőrző tényezőjévé vált.
    Popovics azt is elmondta, hogy a KáMCSSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a hétvégén emlékülést tartottak a munkácsi Rákóczi-kastélyban, és ezen felszentelték a budapesti Zrínyi Ilona Közalapítvány által a kárpátaljai cserkészeknek adományozott szövetségi zászlót. Az ünnepségen a KáMCSSZ vezetése A kárpátaljai magyar cserkészetért emlékplakettel tüntette ki a cserkészmozgalom újjászervezésében szerepet vállalt világi és egyházi közéleti személyiségeket.
    A szervezet terveiről szólva Popovics kifejtette: a jövő év elejétől a KáMCSSZ a cserkészetet ismertető és népszerűsítő kampányba kezd Kárpátalja magyarlakta településein. Minden magyar iskolában, egyházi és más magyar közösségben bemutatja a mozgalmat, rámutat annak fontosságára a magyar fiatalok nevelését tekintve, vezetőjelölteket toboroz és képez ki, hogy minél több helyen alakulhassanak cserkészcsapatok – mutatott rá a kárpátaljai magyar főcserkész.

""ctl05_lbEditors\"">

""ctl05_lbDateTime\"" style=\""font-weight:bold;font-style:italic;\"">MTI
"" \"" height=\""1\"" src=\""http://mti.hu/img/spacer.gif\"" />

"
Tovább olvasom