Horvát kormányfő: az emberek a védőoltással szembeni irracionális félelem miatt halnak meg

A koronavírus új, omikron változatának megjelenésére figyelmeztetett, és ismételten az oltás felvételére szólított fel Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet pénteki ülésén, megállapítva, hogy a védőoltással szembeni irracionális félelem miatt halnak meg emberek - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Vass Imre

2021. december 10. 18:19

Horvát kormányfő: az
emberek a védőoltással szembeni irracionális félelem miatt halnak meg

Plenkovic kiemelte: bár csökken, még mindig magas a napi új fertőződések száma, ami további óvatosságra és a járványügyi intézkedések betartására int.

 

Arra kért mindenkit, aki már felvette mindkét oltást, hogy még a második oltás utáni hat hónapon belül vegye fel a harmadik, emlékeztető oltást is.

 

Ez különösen fontos a mostani körülmények között, a karácsony előtti időszakban, amikor az emberek többet barátkoznak, és gyakrabban vannak együtt - mondta a miniszterelnök.

 

Emlékeztetett arra is, hogy Horvátországban a járvány kezdete óta több mint 11 ezren haltak meg koronavírus-fertőzés szövődményeiben, és többségük nem volt beoltva.

 

„Túl sok emberéletet veszítettünk” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez megelőzhető lett volna, ha az emberek a védelmet nyújtó oltás mellett döntenek.

 

„Nincs észszerű magyarázata annak, hogy valaki nem oltatja be magát, bíznunk kell a tudományban és a szakmában” - fogalmazott.

 

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 3797 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 71-en haltak meg. Kórházban 2329 beteget ápolnak, közülük 326-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 221 412-en kaptak védőoltást, közülük 2 019 336-an már a második adagot is felvették.

 

(MTI)