Holt-Tisza: most végre komolyan gondolják a nagy szúnyogkeltető rendberakását?

Két évvel ezelőtt a Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület tekintélyes mennyiségű aláírásgyűjtő ívet adott át a megyeházán B. Nagy Lászlónak. Ezt látva gyorsan bejelentette a fideszes politikus, van pénz a holtágra, meg fogják csinálni. Nyilván mindent meg kell alaposan tervezni, de tény, két éve – higgyünk ebben – az előkészítő munka zajlik.
A valóság meg közben az, hogy a holtág büdös, az egyik közeli gyárnak még mindig sokkal jobban megéri büntetést fizetnie azért, hogy beleengedje a szennyvizét, semmint víztisztítót építtetni, vagy megoldani a visszasajtolást.
– Hatszáz teknőst kimentettek, és az átjárónál lévő átemelő környékét egy kicsit kitakarították, eddig ennyi volt a látható munka – mondta Nacsa Jánosné, a polgári egyesület kör elnöke, aki ott volt két éve az aláírások átadásakor és aki most keddre lakossági fórumot hívott össze, amelyre az országgyűlési képviselőt – bizonyos B. Nagy Lászlót – éppúgy meghívott, mint a városháza és a vízügy szakembereit, információink szerint a közgyűlésből Nógrádi Tibor, a körzet önkrományzati képviselője és Szentistványi István szinte biztosan ott lesz.
A hivatalos menetrend szerint idén októberre minden előkészítő munkával meglettek volna, és egy hónappal ezelőtt már megindultak volna a gépek, amelyek egyelőre a környéken sincsenek. Bejelentették, hogy 2 milliárd 900 millió forintot nyertek erre a beruházásra, amelyhez aztán gyorsan hozzácsapták a mihálytelki holtágat, a sárga felújítását, ekkor már tudták a Klebelsberg-telepiek, megint nem lesz semmi az egészből.
– Ez egy nagy fertő, egy bűzös szutyok, nem tudom szebben mondani – tette hozzá Nacsáné, aki eztán gyorsan mini holt-tiszai hátteret is ad:
- a víz több mint tíz éve állam felügyelet alatt van, azóta sem történt semmi a környéken
- pedig 1969-ben itt még strand(!) volt, akkor zárták be
- utána a MÁV-nak, a mihálytelki csirkevágónak, a szalámigyárnak, a városnak és a Floratomnak is ebben gyűlt, gyűlik a szennyvize, utóbbié a mai napig.
Rózsaszín, büdös a víz, záptojás szaga van a nyáron. Ez az egyik legnagyobb szúnyogkeltető, a lárvák itt nagyon jól érzik magukat. A környék kutyáinál emiatt gyakorlatilag garantált a szívférgesség. Az érződik ki az elnök szavaiból, egy kicsit tényleg elege van most már Hattyasnak: – Megkaptuk a művelődési házat, ami nagyon jó, tényleg köszönjük, ettől még mindig mostohagyereknek érezzük magunkat – jegyezte meg. Klebelsberg-telepen most leginkább arra kíváncsi mindenki, honnan van, lett hirtelen pénz, ugyanis a bejelentett milliárdokat nem lehet elméletileg átcsoportosítani, azok már le vannak kötve. A helyik azt mondják, megint választási ígéret lesz ebből, mint legutóbb. A terület országgyűlési képviselője, B. Nagy László annó a legutóbbi kampányidőszakban megígérte a rendrakást, de azóta megint eltelt már egy kis idő és még mindig csak a papírmunka zajlik, ha zajlik egyáltalán.
Garai Szakács László