Hiába fenyegeti a kormány a háziorvosokat, csupán egyharmaduk írta alá az új ügyeleti szerződéseket

Egy hét után elárulta az Országos Mentőszolgálat, hogy hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződést Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol már az átalakított ügyeleti rendszerben látják el a betegeket.
A számok alapján ezt az érintettek mindössze egyharmada tette meg, ha úgy tetszik, kétharmad erre nem volt hajlandó.
A renitenskedőket a kormány újabb fenyegetéssel igyekszik jobb belátásra bírni. A kormányhivatal egy olyan tartalmú határozatot küldött számukra, amely szerint, ha március 31-éig nem írják alá az új szerződéseket, akár 5 millió forintos bírságra, sőt, működési engedélyük visszavonására is számíthatnak.
Kincses Gyula szerint a fenyegetés „veszélyes és felesleges”. A Magyar Orvosi Kamara elnöke arra buzdítja a háziorvosokat, hogy szerveződjenek pertársaságokba. Ebben a kamara segíteni fog nekik, az ügyvédi finanszírozást is magukra vállalják. Kincses ismét hangsúlyozta: nem ők fenyegetik az orvosokat, hanem a kormány.
Miután a Magyar Orvosi Kamara februári küldöttgyűlésén megszavazta, hogy tagjaik ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket az OMSZ-szel, a kormány rekordgyorsasággal eltörölte a kötelező kamarai tagságot, és az etikai ügyek kivizsgálását is elvették tőlük. A MOK arra kéri az orvosokat, március 31-éig erősítsék meg kamarai tagságukat, ezt ezidáig 22 ezer 300-an tették meg.