Hiába a családbarát kormány, továbbra is drasztikusan csökken a születések száma

2050-ig 8 és fél millióra csökkenhet Magyarország népessége.
Kékes Viktória

2022. november 30. 09:26

Hiába a családbarát kormány, továbbra is drasztikusan csökken a születések száma

A KSH friss adatai alapján októberben 7361 gyerek született Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az állami Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa az RTL Híradónak azt mondta, a következő 30 évben felgyorsulhat a népességfogyás Magyarországon.

 

„A legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2050-re 8 és fél millióan élnek Magyarországon”.

 

A kutató hangsúlyozza, ez nem a magyar nemzetiségűeket, csak az ország területén élőket jelenti. 

 

Ennek következményeként kitolódhat a nyugdíjkorhatár és megugorhatnak az egészségügyi kiadások költségei is. 

 

„Emelkedik az idősek létszáma, az úgynevezett időskori eltartottsági ráta, ami nyomást jelent a nyugdíjrendszerre nézve”.

 

A kormány a múlt hétig ígérte a családtámogatások felülvizsgálatát. Gulyás Gergely október 22-én azt mondta:

 

„Itt az ideje felülvizsgálni, hogy melyik program milyen mértékben járul hozzá a gyermekvállaláshoz, milyen hatékonysággal működik, milyen gazadasági hatásokkal jár. Ennek megfelelően fogunk dönteni egy hónapon belül. Egész biztosan döntés fog születni”. 

 

Döntés azóta sem született.

 

Címlapon

mutasd mind