Hétmillió forint értékben ajándékozott a Rotary szegedi és Szeged környékbeli rászoruló családoknak

Idén tizedik alkalommal szervezték meg a Rotary Adventet Szegeden, és minden eddigit felülmúló összeget fordítottak a rászoruló családok megsegítésére, amire a jelek szerint nagy szükség is van.
Bod Péter

2021. december 20. 20:55

Hétmillió forint értékben ajándékozott a Rotary szegedi és Szeged környékbeli rászoruló családoknak

Hat Szeged környéki település – Sándorfalva, Kübekháza, Szatymaz, Balástya, Dóc és Ásotthalom – polgármesterei vették át azt a 310 darab élelmiszercsomagot, amiket a helyben élő rászoruló családok kapnak meg az elkövetkező napokban.  

 

Érdeklődésünkre Elekes Zoltán, a Rotary Club Szeged Szent-Györgyi Albert kommunikációs szakembere a hétfői ajándékátadó ünnepségen elmondta: hozzávetőleg másfél millió forint értékű a közel háromszáz élelmiszercsomag.

 

A jelenlévő településvezetők nevében Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere mondott köszönetet, elismerve azt a missziót, amit a Rotary teljesít Szegeden és másutt a világban.  

 

Nem is annyira a pénz hiányzik az ilyen és a hasonló jellegű akciókhoz, hanem az önzetlenség – mondta Molnár Róbert, és ehhez hozzátette, hogy szerinte emberségre, jóakaratra, gondviselésre volna a legnagyobb szükség, amivel a jelenleginél jobb hellyé lehetne tenni a világot.

 

 

A Rotary Advent az elmúlt hetekben újra „kibérelte” a Klauzál teret, aminek azért is örül a jótékonysági szervezet, mert tavaly az akkor érvényben lévő szigorú járványügyi szabályok miatt erre nem volt lehetőségük.  

 

A hétfő kora esti ünnepségen a SZEKO Ipari Parkban a Rotary Advent részleteiről a helyi szervezet aktuális elnöke, Palotás János beszélt.

 

Iskolák és óvodák ajánlására választottak ki harminc családot, akik személyre szóló ajándékot és segítséget kaptak. Erre a célra 5 millió forintnál is többet fordítottak.

 

A tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot a családok igényeihez igazítva egészítették ki. A családok hűtő-, mosó- és szárítógépeket kaptak, de volt, aki kerékpárt, mások a közüzemi számlák és a lakbér kifizetéséhez szükséges pénzt.  

 

Megtudtuk, hogy a tavaly hasonló célokra fordított összeget idén másfél millió forinttal szárnyalták túl. Köszönhetően egyebek mellett annak is, hogy volt olyan egyéni felajánlója a Rotary Clubnak, aki egymaga egymillió forinttal járult hozzá a költségekhez.

 

Két szervezet is célzott ajándékot vehetett át a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubtól. Így az Anyák Átmeneti Otthona egy laptoppal lett gazdagabb, mellettük a GEMMA Iskola diákjai a szegedi Goodwill Pharma vitamincsomagját kapták meg a gyártó felajánlásának köszönhetően.  

 

A kistelepülések lakóinak szánt élelmiszercsomagokat a polgármesterek az ünnepség után azonnal elszállították. A harminc rászoruló családnak szánt csomagokat a szegedi taxisok segítségével juttatják el a kedvezményezetteknek.