Hétfőn visszaáll a rend a Stefánián, addig azonban nagyon kell figyelni

A hétvégén készíti el a kivitelező a Stefánia aszfalt kopórétegét a Vár utca és a színházi körforgalom közötti szakaszon. A táblázás és a burkolati jelek felfestése ezt követően, éjszakánként történik, így hétfőtől a végleges forgalmi rend szerint haladhatnak a közlekedők.
Vass Imre

2022. május 06. 13:30

Hétfőn visszaáll a rend a Stefánián, addig azonban nagyon kell figyelni

A munkálatok ideje alatt ideiglenesen egyirányú lesz a forgalom a Stefániának ezen a szakaszán a Belvárosi híd irányából. A Dózsa György utca felől a Vörösmarty utca irányába kerülni kell. 

 

A Stefánia aszfaltozását követően telepítik a táblákat és éjszakánként készül el az útburkolati jelek felfestése, de ez már csak helyi korlátozások mellett. Május 9. hétfőtől végleges lesz a Stefánia és a környező utcák közlekedési rendje, azaz a Deák Ferenc utcából balra a Belvárosi híd felé nem lehet kikanyarodni. A hídfőben működő jelzőlámpás csomópontot a szakemberek úgy programozták, hogy a Stefániáról Újszeged felé a korábbinál kétszer olyan hosszú ideje legyen a közlekedőknek felhajtani a hídra.

 

 

A kivitelező a tervek szerint és időjárástól függően június 8-ig a Stefánián a felfestés és táblázás mellett befejezi a járdák díszburkolatát, valamint kertészeti munkálatokat végez, szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel. A Híd utcán pollereket telepít, a Roosevelt téren május 9. hétfőn aszfaltozza le a parkolókat és az úttestet, valamint június 8-ig az Oskola utcán is szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel.

 

A Szegedi Közlekedési Társaság közlése szerint a hétvégi munkálatok miatt szombaton és vasárnap teljes üzemidőben a 9-es és 19-es trolibuszok Vértói út/Makkosház végállomások irányába módosított útvonalon közlekednek, a Vörösmarty utcán keresztül.

 

 

A módosított útvonal miatt a Vértói út/Makkosház irányú Széchenyi tér megállóhelyet a munkálatok időtartama alatt áthelyezik a Széchenyi tér autóbusz megállóhelyre. Az egyszerűbb átszállási lehetőségek biztosítása érdekében ebben az időszakban az 5-ös és 7A jelzésű trolibuszok a Körtöltés u., illetve Bakay Nándor u. végállomások irányában szintén a Széchenyi tér autóbusz megállóhelyen állnak meg.

 

 

A Lugas u./Tarján, Víztorony tér végállomás irányába közlekedő 9-es és 19-es trolibuszok május 7-én, szombaton normál útvonalon, változás nélkül közlekednek, azonban május 8-án, vasárnap teljes üzemidőben a Múzeum megállóhelyet nem érintik.