Havi 1,5 millió forintot keres Szijjártó Péter a győri egyetemet fenntartó kuratórium tagjaként

A külügyminiszter jövedelme havonta összesen 5,5 millió forint.
Kékes Viktória

2022. október 26. 07:40

Havi 1,5 millió forintot keres Szijjártó Péter a győri egyetemet fenntartó kuratórium tagjaként

Szijjártó Péter külügyminiszer havi bruttó 1,5 millió forintért tagja a győri egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványnak, Tarlós István volt főpolgármester pedig egymillióért vezeti a felügyelőbizottságot – derült ki a 24.hu adatigénylésének köszönhetően. 

 

Az adatigénylésből az is kiderült, hogy 2020 szeptemberétől 2022 augusztus végéig az alapítványnál összesen 126 millió forintot utaltak a kurátoroknak és 72 millió forintot a felügyelőbizottság tagjainak valamint a vagyonellenőrnek, azaz két év alatt összesen 198 millió forint ment el a fizetésekre.

 

A külügyminiszter így összesen 5,5 millió forint közpénzből származó havi jövedelemmel rendelkezik: miniszterként a nyár elején kapott 33 százalékos fizetésemelésének köszönhetően 2 millió 632 ezer forintot keres, emellett kapja az országgyűlési képviselői alapilletményt, ami 1 millió 316 ezer forint, ehhez még jön a másfél milliós kuratóriumi apanázs.

 

Szijjártó Péter mellett Varga Judit és Varga Mihály is úgy döntött a nyáron, hogy a továbbiakban nem ingyen ül a neki jutó egyetemi kuratóriumban. Az igazságügyi miniszter havi 1,4 milliót keres a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként, azt viszont továbbra sem tudni, hogy a pénzügyminiszter mennyiért vállalta el a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványban ugyanezt a fontos tisztséget. Lázár János ugyan nem vesz fel pénzt a Áder János-féle Kék Bolygó Alapítványnál betöltött tisztségéért, helyettese, Csepreghy Nándor azonban havi 3 milliós díjazásban részesül.

 

Amint arról mi is többször beszámoltunk, a kormány éppen megígér mindent az Európai Bizottságnak, hogy a jogállamisági aggályok és korrupciós kockázatok miatt visszatartott uniós pénzt (körülbelül 3500 milliárd forint) megkapja Magyarország. Ennek némileg ellentmond, hogy közben az unió ellen hergelő plakátokkal szórták tele az országot, miképp az is, hogy ezek, a függetlennek nehezen mondható politikusok maradhatnak az egyetemeket fenntartó kuratóriumokban. (14 miniszter vagy államtitkár ül jelenleg ezekben a testületekben.) Az országgyűlés ugyanis olyan szabályt hozott ezzel kapcsolatban, hogy a tagokat csak a kuratórium többségének határozatával lehet visszahívni, vagyis gyakorlatilag életük végéig járhat a milliós fizetés a fideszes politikusoknak.