Hatszáz szegedi nyugdíjas meghozta a tavaszt

A városi nyugdíjas klubok tagjai közös tavaszi ünnepségre gyűltek össze pénteken délelőtt a Partfürdőn. Az évszakváltóra várakozók száma elérte a hatszázat. Nem kellett csalódniuk.
Bod Péter

2022. április 22. 14:49

Hatszáz szegedi nyugdíjas meghozta a tavaszt

Reggel még az sem volt teljességgel biztos, hogy megtartható-e a szegedi nyugdíjasok hagyományos tavaszváró ünnepe, a Tavaszi Forgatag. Az esélyek meredeken emelkedtek azzal, hogy elállt az eső, és ha gyengén is, de többször kisütött a nap.

 

Hat-nyolc éve ünnepelnek a Partfürdőn a szegedi nyugdíjasok, de a helyi nyugdíjasok összefogása legalább húsz éves, és ennek egyik állomása volt az Idősügyi Tanács megalakulása 2006-2007-ben – mondta el a helyszínen Szabó Sándor országgyűlési képviselő.

 

Igaz, a Tavaszi Forgatag-rendezvénysorozatát is megszakította a világjárvány miatti korlátozások, ám annál nagyobb öröm, hogy ilyen akadállyal az idén már nem kell számolni.

 

A szegedi nyugdíjasoknak a pénteki ünnepe volt a második idei nagyrendezvény, a március 8-ai nőnap után. Szabó Sándor ehhez nevetve tette hozzá, hogy ilyen értelemben a Tavaszi Forgatag az első nagy szabadtéri rendezvényük a nyugdíjas kluboknak ebben az évben.

 

 

Jó közösség nélkül nem képzelhető el egy-egy település fejlődése. Ilyen értelemben mindegy, hogy kis- vagy nagyvárosról van szó – fogalmazott az országgyűlési képviselő. Úgy érzi, hogy Szeged sokat tett az elmúlt két évtizedben a helyi közösségek fejlesztéséért, így a nyugdíjasokért.

 

Emlékeztetett arra is, hogy szintén a partfürdő ad otthont a nyugdíjasok halászléfőző versenyének, és nagy jelentőséggel bír az idősek összetartásában és összefogásában az Idősek Akadémiájának programsorozata is.

 

Pénteken a Partfürdőn azonban a kikapcsolódáson és a vidámságon volt a hangsúly. A nap egyik fénypontja az ebédre felszolgált csülökpörkölt volt.