Hatalom a hatalomért – Lakner Zoltán jegyzete

Van annyira rossz a helyzet, hogy előkerüljenek a találgatások arról, hogy a választáson induló pártok, politikusok, úgymond, talán nem is akarnak igazán nyerni. Hiszen aki győz, annak a közeli háború előre nem látható következményei mellett a már eleve csontra kiürített államkasszával is szembe kell néznie.
Lakner Zoltán

2022. március 17. 10:31

Hatalom a hatalomért – Lakner Zoltán
jegyzete

A politikában azonban nincs olyan, hogy valaki vereségre játszik. Vagy ha mégis arra játszik, akkor az, tisztesség ne essék szólván, tökkelütött.

 

Egy választási szisztéma önmagában is nagyon bonyolult rendszer, nem szólva a választás kimenetelét befolyásoló ezernyi kisebb-nagyobb tényezőről. Nincs az a hatalom, amelyik centire ki tudná mérni a teljesítmény-visszatartás tényleges hatását, hogy hova kell hánnyal kevesebb plakátot kitenni és mennyivel kevesebb aktivistát küldeni, hogy a kívánt eredmény, az éppen-csak-vereség klakkra kijöjjön. A végelszámolás következménye katasztrofális bukás is lehet, ráadásul szintúgy felmérhetetlen, hogy az elbukott választásra miként reagálnak a vereségre vezetett választópolgárok. Lehet, hogy teljesen és örökre ejtik a vesztest, ha pedig a rettegett krízis tényleg beüt, akkor abból egy ma még ismeretlen új erő húzhat hasznot, nem az, aki késleltetve akarta a sikert.

Van még egy olyan tényező, amellyel mindenképpen számolni kell: ez Orbán és a hatalom viszonya.

 

Mindig hitetlenkedve hallgatom, amikor azt fejtegetik, hogy Orbán „fél”, „retteg” a hatalom elvesztésétől, vagy hogy – éppen ellenkezőleg – direkt arra készül, hogy nem lesz hatalmon, jön az utolsó ciklusa. Ennél csak az a meghökkentőbb, amikor a konszolidációs remények úsznak a felszínre.

 

Minthogyha nem adta volna Orbán számtalan bizonyítékát annak, hogy politikai önépítésének magja semmi egyéb, mint a vérbő hatalomvágy. Nincs olyan gondolat, eszme, cél, szövetség, amely állandóságot mutatna több mint három évtizedes pályáján. Mi több, amit sokan Orbán „zsenialitásának” néznek, az egyszerűen az a tulajdonsága, hogy a megszerzett hatalom megtartása érdekében bármilyen határátlépésre képes, akármilyen szabályt felrúgva vagy felülírva.

 

Ezt valójában inkább úgy nevezik, hogy gátlástalanság.

 

Ettől még Orbán politikai tehetsége kétségtelen, hiszen van érzéke a társadalmi hangulat letapogatásához, lekövetéséhez, tud rendszert építeni, feladatot delegálni, még ha bármikor bármit saját hatáskörébe vonhat. Az üzemszerű működtetés önmagában olyan előny, amelynek értékességét Orbán vereségei bizonyítják: amikor 2002-ben és 2006-ban egy hatékonyabban működő politikai blokkal kellett megütköznie, akkor veszített, karizma ide vagy oda.

 

Mindebből az következik, hogy nincs olyan politikai szituáció, amelyben Orbán a kisebb hatalom és a nagyobb hatalom közül az előbbit választaná.

 

Ennek egyszerűen nincs értelme.

 

Nem a megoldandó feladat, nem a ránehezedő felelősség körül forognak a gondolatai, hanem a rendelkezésre álló és tovább bővíthető hatalmi eszközök foglalkoztatják. Bármilyen kritikus helyzet adódik, a hatalom neki arra való, hogy az erőforrások és a lehetőségek kihasználásával még több hatalomra tehessen szert. Lehet, hogy bekészít egy B tervet, vagy túlbiztosítja magát némely eshetőségre, de sosem játszik vereségre.

Ellenkezőleg, a bármi áron való győzelmet akarja.

 

Mindebből az is következik, hogy rettenetes ostobaságot követ el, aki Orbánnal szemben lemond a győzelem akár csak minimális, éppen csak pislákoló esélyéről. Lehet, hogy ijesztőek a nemzetközi válság hullámai, a megoldásra és kezelésre váró gazdasági és társadalmi következmények, de aki ezek elől elmenekül, az tényleg ne menjen politikusnak. Már csak azért se, mert a hatalomváltások rendszerint pontosan azért következnek be, mert egy krízis kilendíti a megszokott viszonyokat: aki a hatalmat megszerzi, az ezt igen gyakran egy válságnak köszönheti, ebből következően rögtön válságot is kell kezelnie.

 

Megúszásra játszani egyet jelent a politikai feleslegességgel.

 

Ezen kívül pedig Orbán öngerjesztő hatalomvágya azt is jelenti, hogy nincs megállás. Nem jön el az az állapot, amikor már megelégszik azzal, amit megszerzett, jóllakik, nem támad tovább. Ilyen egyszerűen nincs. Következésképpen minél tovább van hatalom a kezében, annál kevesebb cselekvési teret, autonómiát, kibontakozási lehetőséget enged bárki másnak. Aki vele szemben eleve nem a győzelemre játszik, az az újabb vereség utáni teljes felmorzsolódást kockáztatja.

 

Ha valakit nem mozgatnak nagy vagy akár csak kicsike eszmék, annak az önérdekű racionalitás okán kell most mindent bevetnie a sikerért.