Hat hónap alatt hatszor hazudott a szegedieknek Mihálffy Béla

Mihálffy Béla nem indult könnyű helyzetből, hiszen szegedi önkormányzati képviselőként úgy nyert mandátumot az áprilisi választásokon, hogy ez a város nem őt választotta. Szegeden a többség az ellenzék jelöltjére, Mihálik Edvinre voksolt, azonban a választókerület kisebb települései győzelemhez segítették Mihálffyt. De tetszik neki, vagy sem, az ő feladata is négy évig képviselni minket. Ebben azonban eddig nem jeleskedett, leginkább azzal került be a hírekbe, hogy valótlanságokat állított több alkalommal. Fél év alatt legalább hatszor nem mondott igazat, ami még egy fideszestől is komoly teljesítmény!
Rezsicsökkentés: mintha nem lenne megvédve...
Az első hazugságában osztozik a többi kormánypárti társával. A kampány alatt, de még utána is, azt ígérték, megvédik a rezsicsökkentést és a magyar családokat. Utólag már látjuk, hogy ez nem volt igaz. Ezt gyakorlatilag ő maga is beismerte, amikor rezsicsökkentés helyett azt tanácsolta a szegedieknek, hogy fűtsenek kevesebbet és figyeljenek oda egymásra.

Nyilván kétmilliós képviselői tiszteletdíjjal könnyű spórolási tippeket osztogatni, de ugye nem ezt ígérték!
Rászorulók 600 ezer forintos fizetéssel
Második hazugsága az volt, amikor egy sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az önkormányzat rászoruló egészségügyi dolgozóktól veszi el a lakhatási támogatást. Azonban kiderült, hogy a szóban forgó bérlők 600 ezer forintos keresetük miatt egyáltalán nem voltak rászorulók. A lakhatási támogatásukat pedig épp a Fidesznek köszönhetően veszítették el, ugyanis amikor a kormány egy magánalapítványnak adta át a Szegedi Tudományegyetemet, jog szerint megszűnt a dolgozóknak járó kedvezmény. Ráadásul amikor az önkormányzat jelezte, hogy új megállapodást kell kötnie az egyetemnek a támogatás fenntartásához, válaszra sem méltatták. Mihálffynak itt láthatóan nem a megoldás, hanem a botránykeltés volt a célja, és nem zavarta, hogy ehhez el kellett ferdíteni a tényeket.
Horthy-dombormű: a nagy hátraarc
Harmadik hazugsága az volt, amikor letagadta, hogy beszédet készül mondani a szegedi Horthy-dombormű avatásán. A dombormű felállítása felháborította a szegedieket, az önkormányzat sem támogatta a létrehozását, Botka László polgármester pedig nyilvánosan felszólította Mihálffyt, hogy ne vegyen részt az átadón. A képviselő az ellenállás láttán megfutamodott, végül az eseményt is elnapolták, de bármennyire is próbálta tagadni, a neve szerepelt az addigra már kiküldött meghívókon, mint felszólaló.

1 milliárd forint Szegednek: de nem a kormánytól, hanem az Európai Uniótól
Már negyedszer hazudott a választóinak, amikor azt mondta, hogy Szeged 1 milliárd forint többletforrást kap a kormánytól. Valójában a sikeresen megvalósított fejlesztések után Szegednek járó Európai Uniós források érkeztek meg utólag a költségvetésbe. Ezt próbálta eladni saját eredményeként és a kormány adományaként, de a hazugságra gyorsan fény derült.
Tiszavirág Sportuszoda: eddig is megvolt decemberig
Ötödik alkalommal azt állította, hogy a Tiszavirág uszoda a kormány jóvoltából 2022 végéig nyitva maradhat, egy egyszeri 70 millió forintos rezsitámogatásnak köszönhetően. Csakhogy ez nem igaz, az uszoda december közepéig mindenképp nyitva lett volna, az ehhez szükséges forrásokat a város már biztosította. A probléma a következő évvel van, amikor többek között a kormány által aláírt hátrányos gázszerződés miatt 3,7 milliárd forinttal ugrik meg Szeged rezsiszámlája. Ehhez egyelőre semmilyen segítséget nem nyújtott a kormány. Ha jóindulatú akarok lenni, akkor itt Mihálffy egy nullával elszámolta magát, de azt azért tudnia kellett, hogy az uszodát nem idén kell megmenteni. Mégis úgy tett, mintha neki és a Fidesznek kellene megköszönni, hogy decemberig lehet úszni.
Hogyan számíthat valójában Szeged a kormányra?
A hatodik hazugsága olyasmi, amit nem egyszer, hanem több alkalommal is elismételt: „Szeged számíthat a kormányra!” Ez könnyen cáfolható azzal a 10 milliárd forinttal, amit a járvány óta minden évben elvesznek a várostól. Vagy azzal, hogy novemberben a szegedi posták több mint felét, tizenkettő hivatalt bezárnak és így egyáltalán nem lesz szolgáltatás például Újszegeden és Gyálaréten. Ezek a városrészek egyébként Mihálffy Béla kerületébe tartoznak, így jogosan merül fel bennünk a kérdés, mégis hogyan számíthatnánk rájuk, és mi a fenét csinál ő ott Budapesten a mi érdekünkben, ha ilyen intézkedéseket hoznak? Vidéken Szegeden zárják be a legtöbb postát az egész országban, ezért kellene hálásnak lennünk?
Hát ilyen képviselő Mihálffy Béla az első fél évének eredményei alapján. De ne legyünk egyoldalúak, egyszer mondott igazat is egy Szegeder-interjúban, mégpedig a következőt:
„Nem dolgom az, hogy megítéljem a múltat, de a jövőben országgyűlési képviselőként is azért fogok dolgozni, hogy a Fidesz–KDNP-nek jó megítélése legyen, és hogy azt a sikertelenséget, ami a jobboldalt jellemezte az elmúlt időszakban Szegeden, azt megváltoztassuk.”
Tehát nem ő dolgozik rosszul, csak mi értettük félre. Ő nem azért van itt, hogy a szegediekért dolgozzon, hanem hogy a kormányt népszerűsítse. Ezt a munkát pedig, derekasan végzi. Hiszen a fenti példák is bizonyítják, semmitől, még a hazugságtól sem riad vissza, ha a várost kell támadni és a Fideszt dicsérni. Ha Szeged képviselőjeként kudarcot is vallott, pártjában ezért biztosan büszkék rá, és úgy látszik, neki ez a legfontosabb.