Halász Noémi: Fejezze be Chovanecz Kata és minden párttársa a hisztérikus politizálást!

A Momentum szegedi alelnöke szerint a szegedi Fidesz felelőtlenül politizál, „a kormánypártok helyi képviselői megalapozatlan, légből kapott vádaskodása nem méltó a városhoz.”
Garai Szakács László

2023. március 02. 10:39

Halász Noémi: Fejezze be Chovanecz
Kata és minden párttársa a hisztérikus politizálást!

Halász Noémi annak kapcsán szólalt meg, hogy Chovanecz Kata azt állította a műemléki védelem alatt álló Zákány-házat az új tulajdonosa le akarja bontani. A fideszes képviselő erről a Szegedi Emlékkereső Facebook-csoportban posztolt, azonban hamar kiderült, hazudott. A csoport adminisztrátora, amikor kiderült, Chovanecz valótlanságot állít törölte a bejegyzését, egyúttal megjegyezte:

 

„nagyon szomorú vagyok, hogy a csoportunk neve összefüggésbe került ezzel a politikai szardobálással.”

 

 

Ennek az esetnek a kapcsán posztolt a Momentum szegedi alelnöke. Bejegyzésében azt írja.

 

„emlékezzünk, addig próbáltak botrányt kelteni a városi bérlakásprogram körül, míg a végén elérték, hogy a bíróság megszüntesse több száz család lakbérkedvezményét. Az önkormányzatnak kellett közbelépnie, hogy megvédje a bérlőket.

 

Chovanecz Kata azonban nem adja fel. Azt kezdte el terjeszteni, hogy a közgyűlés bontásra ítélte Szeged egyik műemlékét, a Gogol utcai Zákány-házat. Pedig ez egyszerűen nem igaz. Az épület továbbra is védelem alatt áll, a város valóban értékesítette, de a vevő nem bontásra, hanem éppen hogy felújításra vállalt kötelezettséget. Ezt a fideszes politikusok is jól tudják, ott voltak az erről szóló bizottsági ülésen és a közgyűlésen is.

 

Kérem Chovanecz Katát és minden párttársát, hogy fejezzék be ezt a hisztérikus politizálást. Vagy legalább tájékozódjanak mielőtt megszólalnak. Hiszen olyan valótlanságokat állítanak, amiket néhány perc utánajárással le lehet leplezni. A szegedi választók ennél többet érdemelnek!”