Halász Noémi: A kiegészítő ösztöndíjat minden PhD-hallgatónak alanyi jogon folyósítani kell

A Momentum Mozgalom jelentős, a mindenkori minimálbérhez kötött ösztöndíjemelést javasol a PhD-hallgatóknak. A párt helyi szervezete a javaslattal kapcsolatosan levelet írt Szabó Gábornak, az SZTE kuratóriumi elnökének.
Vass Imre

2023. március 23. 13:14

Halász Noémi: A kiegészítő ösztöndíjat minden PhD-hallgatónak alanyi jogon folyósítani kell

A PhD-hallgatók alacsony ösztöndíjának a problémájára jelenthetett volna megoldást a Momentum Mozgalom Parlament elé terjesztett határozati javaslata ezeknek az az ösztöndíjaknak az emeléséről. Az indítvány többek között arra vonatkozott, hogy az államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő doktoranduszhallgatók ösztöndíjának havi összege a doktori képzés első két tanévében érje el legalább a mindenkori minimálbér bruttó összegét, a doktori képzés második két tanévében pedig legalább a mindenkori minimálbér bruttó összegének 120 százalékát.

 

Ezzel az ösztöndíj-emeléssel fel lehetett volna zárkózni a régiós átlaghoz: jelenleg nemcsak a nyugati országok előzik meg Magyarországot, hanem régiós társak is – Szlovákia, Csehország, Lengyelország. Európában a hazai ösztöndíjnál csak Romániában kapnak kevesebbet a diákok.

 

Március 6-án a Fidesz érdemi vita nélkül leszavazta a javaslatot az Országgyűlés Kulturális Bizottságában. Halász Noémi, a Momentum szegedi alelnöke szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a kormánypárti képviselőket nem érdekli a hallgatók megélhetése. 

 

 

A párt azt reméli, hogy a kuratórium és az egyetem vezetősége más véleményen van. Éppen ezért arra kérik a kuratóriumot, hogy az SZTE-s PhD-hallgatóknak olyan kiegészítő ösztöndíjalapot hozzanak létre, ami segít biztosítani a megélhetésüket a képzésük ideje alatt ebben a nehéz gazdasági helyzetben – mondta Halász Noémi, aki hozzátette, a kiegészítő ösztöndíjat minden PhD-hallgatónak alanyi jogon folyósítani kell, mivel a jelenlegi kiegészítő ösztöndíjak önmagukban nem elegendőek a hallgatók megélhetéséhez.