Hajnal Edina a Témában: A magyar jog a nőt családban értelmezi

A Szeged Televízió Téma című műsorában Balogh Judit műsorvezető vendége Hajnal Edina, a Jól-Lét Alapítvány munkatársa volt. Nőnap alkalmából a nők jogairól szólt a beszélgetés és habár az alapítvány alap célkitűzése a nők és az anyák esélyegyenlőségének növelése, az elmúlt húsz évben a helyzet csak rosszabbodott.
Miszlai Dorina

2023. március 10. 15:55

Hajnal Edina a Témában: A magyar jog
a nőt családban értelmezi

A kormány 2010 óta folyamatosan csökkenti a nők jogait. Hajnal szerint jól hangzik, hogy Magyarország köztársasági elnöke nő, a gond csak az, hogy ő nem a női jogokat képviseli, hanem a patriarchális rendszert szolgálja ki – például aláír egy szívhang törvényt. Ugyanez elmondható a kormány, illetve az országgyűlés női tagjairól is: vagyis az, hogy több nő vesz részt ma a politikai életben, mint korábban, az csak kirakat, ettől a nők tömegének helyzete nem változik. A parlamentben a női képviselők aránya mindössze csak tizenhárom százalék, miközben a törvényhozó szervnek a magyar lakosságot kellene reprezentálnia.

 

Hazánkban minden nyolcadik cégtől hiányzik a női vezető, ez pedig azzal magyarázható, hogy az Orbán-kormány azt erősíti a köztudatban, hogy a nő helye a konyhában van, az elsőszámú feladata pedig a család kiszolgálása. A nőt a magyar jog és hagyomány a családban értelmezi, ezért kötnek minden támogatást – például CSOK, babaváró – a családi státuszhoz. Emiatt a kormány félresöpri a nem házas, gyermektelen nőket és semmiféle támogatást nem ad nekik.

 

Hajnal szerint a jóléti államokban az igazságosság magas szinten működik: megpróbálnak a férfiaknak és nőknek viszonylag azonos jogokat biztosítani. Itthon ezzel szemben a kormány nem támogatja azokat a nőket, akik egyedül nevelik gyereküket, emiatt pedig kénytelenek a túlélésért küzdeni – tehát a magyar szociális rendszer egyáltalán nem igazságos, hiszen a rászorulókat egyáltalán nem támogatja.

 

Végül a beszélgetést Balogh Judit és Hajnal Edina azzal zárta, hogy a férfiaknak be kellene segíteniük az otthoni házimunkába, hogy a nő ne egyszemélyes kiszolgálószemélyzet legyen. Jelenleg kevés olyan férfi van, aki az otthoni teendőket közös feladatnak tekinti, erre az arányra azonban hatással lehet az, hogy a nők jelentős része még mindig a tradicionális munkamegosztás szerint gondolkodik, vagyis a nő dolga a házimunka és a gyereknevelés is.

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!

Vélemények

mutasd mind