Hadházy Ákos: Az ellenzék elszabotálja a megújulást

Összefogás, megújulás, ellenállás: erre lenne szükség ellenzéki oldalon az országgyűlési képviselő szerint. Aki úgy látja, a jobbikos Végh Noémi parlamentbe jutása az ellenzéki listáról annak a jele, hogy a pártvezetők megelégedtek azzal, hogy valahogy összefogtak, de megújulni eszük ágában sincs.
Garai Szakács László

2022. április 23. 17:31

Hadházy Ákos: Az ellenzék
elszabotálja a megújulást

Hivatalos lett, Márki-Zay Péter mandátumát Végh Noémi veszi át az országgyűlésben, a közös ellenzéki listáról a jobbikos képviselő az, aki utolsóként beülhet a parlamentbe. Erre a döntésre reagált honlapján Hadházy Ákos. Azt írta, az ellenzéki pártok vezetői ezzel a döntéssel

 

„ismét megmutatták, hogy semmit sem tanultak és szeretnék, ha mindent elfelejtenének nekik a választóik. A pártok vezetői számára fontosabb volt saját pozícióik megtartása, mint a megújulás, az ellenállás, a korrupció elleni fellépés hitelességének üzenete.”

 

 

A májustól a Momentum frakciójának tagjaként politizáló Hadházy le is vezeti a történéseket:

 

„a pártok alkudozásának eredményeképp kapott egy plusz képviselői helyet az LMP, hogy frakciót tudjon alakítani, pedig egykori pártom társadalmi támogatottsága ezt egyáltalán nem indokolja. Kapott egy plusz mandátumot a nem túl fényesen szereplő Jobbik is, így a képviselőcsoport létszáma már majdnem eléri a Momentum-frakció méretét. Nagyjából mindenki elégedett lehet, lesz frakció, lesznek mindenféle parlamenti pozíciók, újabb négy év biztosítva van – csak az ország nem halad ezáltal előre.”

 

A képviselő emlékeztet arra is, már április 4-én azt mondta, „az ellenzéknek három feladata lett volna: az összefogás, a megújulás és az ellenállás. Az első formálisan sikerült ugyan, de be kell látni, hogy ebben is voltak hiányosságok. És nem véletlen hibákról van szó, hanem egy nagy hazugságról, amivel önmagunkat csaptuk be. Az egész konstrukció – már az előválasztás szabályainak megalkotásától kezdve – arra volt kitalálva, hogy megkerülhető legyen a második feladat, a megújulás.

Bárki bármit mond, az előválasztás jó eszköz volt, a gond nem abból fakadt, hogy elindulhattak civil jelöltek is (már akit engedtek), vagy hogy közvetlenül választottunk miniszterelnök-jelöltet (szerintem nem mond igazat, aki szerint egy másik jelölttel nagyságrendileg más eredmény született volna). A hiba ott volt, hogy a pártok valójában az egészet nem gondolták komolyan, a győzelemre esélyes felállás keresése helyett azzal voltak elfoglalva, hogy saját, ellenzéken belüli pozícióikat megerősítsék vagy megtartsák.”

 

Úgy gondolja, már az előválasztásnál látszott, mintha valami nem lett volna rendben. A pártok „deklarálták azt is, az eredménytől függetlenül mind a hat résztvevő pártnak lesz parlamenti frakciója. Mi ez, ha nem görcsös ragaszkodás a status quóhoz? Ezt a célt szolgálta az is, hogy a jelöltállítás alkudozássá alakult: a pártok a választók megkérdezése helyett inkább a megszokott egyezkedéssel próbálkoztak.

 

(...)

Az egész folyamat igazán csúnya része viszont a listaállítás folyamata volt, ami nem véletlenül húzódott olyan sokáig.

 

(...)

Ide lehetett elhelyezni a pártvezetés tagjait, a szürke háttérembereket, azokat, akik valamiért mindig képviselők kell legyenek, még ha el sem indulnak vagy mindig kikapnak. A listaállítás az igazi, pártpolitikusnak való feladat: alkudozás, egyezkedés azokban a bizonyos sötét szobákban, a választók megkérdezése nélkül. Független képviselőt még véletlenül sem engedtek befutó helyre, azt sem, aki az elmúlt években megmutatta, hogy az aranyozott parlamenti falakon kívül is lehet érdemi és hasznos ellenzéki munkát végezni.”

 

Végül megállapítja: „ha valaha le szeretnénk váltani a NER-t, akkor biztosan másként kell csinálni az összefogást, hogy aztán lehessen belőle megújulás és legyen ellenállás is!”