Háborús infláció? Energia- és rezsiválság? Orbán Viktor 650 ezer forinttal megemelte a miniszterek fizetését

A kormány és a vezetője, valahogy mindig ráérez, mikor és milyen arányban kell bért emelni. A kormánytagoknál.
Cservenák Zoltán

2022. július 15. 15:47

Háborús infláció? Energia- és rezsiválság? Orbán Viktor 650 ezer forinttal megemelte a miniszterek fizetését

Harminchárom százalékos béremelésről döntött Orbán Viktor a miniszterei esetében, ez havonta 650 ezer forintot pluszt jelent 

 

– írja az RTL Klub. A televízió híroldalán az is olvasható, hogy az emelt bért az új kormány megalakulása óta kapják, tehát nem most döntött róla Orbán Viktor, ugyanakkor kétségtelen, rendkívül előrelátó volt a miniszterelnök, hiszen az új kormány névsora május 13-án lett végleges, míg a rezsicsökkentés megnyirbálását tegnap, azaz július 15-én jelentették be. A kettő között még két hónap sem telt el, így a minisztereknek nem kell aggódniuk, ki tudják fizetni majd a medencefűtés és az elektromos SUV-ok áramfogyasztását is.  

 

Orbán Viktornak sem kell aggódnia, neki 2 millió 800 ezerről 4 millió 800 ezerre nőtt a javadalmazása a választások után, méghozzá úgy, hogy a miniszterelnöki fizetés 1 millió 500 ezerről nőtt 3 millió 500 ezerre, ehhez jön még a képviselői fizetés, ami  kicsivel több mint 1 millió 300 ezer forint.

 

Az államtitkárok már aggódhatnak, nekik „csak” 150 ezer forinttal nőtt a bérük a válság közepette, 1 millió 700 ezer forintról 1 millió 950 ezer forintra.

 

Visszatérve a miniszterek fizetésére, az RTL azt írja, hiába kérték Gulyás Gergelyt többször, mondja el a miniszterek fizetését, ez nem történt meg. Most viszont mégis léptek, mert visszadátozva feltöltötték a béremelésről tanúskodó dokumentumokat.

 

Ezekből kiderül, hogy a miniszterek május 25-ig havi bruttó 1 millió 979 ezer 400 forintot kerestek, május 25-e után viszont 2 millió 632 ezer 800 forintot. Ez 653 ezer 400 forintos emelés.

 

A miniszteri fizetések az elmúlt 4 évben látványosan nőttek: 2018-ban 1 millió 100 ezerről 1 millió 800 ezerre, ezt követte egy kisebb emelés, majd most jött a 2 millió 632 ezer 800 forint. Ehhez jön még a bruttó 1 millió 316 ezer 400 forintos képviselői fizetés, így 

 

a miniszterek bére június óta összesen 3 millió 949 ezer 200 forint.

 

Az RTL arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterek fizetését 2021-ig a köztisztviselői alapilletményhez, a 38 ezer 650 forinthoz számolták, úgy, hogy 15,6-tal kellett szorozni, de egy törvénymódosítással megoldották, hogy el lehessen térni ettől. A tisztviselői alapilletmény viszont évek óta nem változott érdemben.