Ha egész életünkben olvasunk, akkor sem jutunk a jó könyvek végére

Nyári olvasótábor kezdődött hétfőn reggel a Somogyi-könyvtár Északvárosi Fiókkönyvtárában. Az ötnapos, kedvezményes részvételi díjas táborban az általános iskolások délelőtt irodalmi nyomozásban, délután robotika foglalkozásokon vesznek részt.

2021. július 19. 15:01

Az egész életünkben jó könyveket olvashatnák és jó könyveket nézhetnénk, akkor sem érnénk a végére – fordult az olvasótábor lakóihoz Tóth Károly a városrész önkormányzati képviselője. Elmondta e mellett, hogy ez már a hetedik tábor lett volna, ha tavaly a világjárvány miatt nem kellett volna lemondani az olvasótábort.

A városrész egyetlen közművelődési intézménye a fiókkönyvtár, amelyet nemrégiben újítottak fel, és amely a közösségi tér szerepét is betölti a környéken. 

A tábor bevallott célja, hogy ha eddig szerettük a könyveket és az olvasást, akkor ezeket szeressük még jobban – fogalmazott a helyi politikus, aki elárulta a gyerekeknek, hogy végzettségét tekintve magyartanár. Ezzel összefüggésben jelezte: izgalmas kalandok várnak az olvasótáborosokra.

Különleges dolgok várnak a táborozókra – mondta el Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi-könyvtár igazgatója, aki a tábormegnyitón kifejtette: arra törekednek, hogy sok élményt kapjanak a résztvevők, akik valamennyien az általános iskola 3-6. osztályában tanulnak.

A délelőtti irodalmi foglalkozások a nyomozás és a rejtélyek megoldására épül, valamennyi alkalommal egy-egy irodalmi mű kapcsán válnak detektívvé a gyerekek – tudtuk meg.

A délután a technikájáé. A könyvtárosok ilyen módon is alkalmazkodni kívánnak a kor kihívásaihoz és a gyerekek életkori érdeklődéséhez. Középpontba kerül a robotika, a 3D nyomtató és a VR szemüveg.

Korántsem mellékesen kedden Wéber Anikó gyerekkönyvek és ifjúsági regények szerzője vendégeskedik az olvasótáborban, aki kedden délután beszél a gyerekeknek az írás mesterségéről, könyveiről és vélhetően azok születésének történetéről. 

Sikaláné Sánta Ildikó szerint a tábor legfőbb célja, hogy az a gyerek is találkozzon a könyvvel, és ilyen módon kedvet kapjon az olvasáshoz, aki ilyen élményt és lehetőséget nem kapott. Az élményalapú olvasás teheti olvasóvá a gyerekeket – tette mindehhez hozzá.

Fontos, hogy az ötnapos tábor résztvevői hírvivői legyenek az könyvek és az olvasás szeretetének – tette ehhez hozzá Tóth Károly. A tábor megszervezésében az önkormányzat és a Somogyi-könyvtár mellett szerepet vállalt a Kultúrkör egyesület, amelynek elnöke Kőrösi Bogdán a megnyitón úgy fogalmazott: a gyerekek ne a képernyő előtt üljenek, ha a könyvek fölé hajoljanak inkább nyáron.

Pályázati támogatásoknak köszönhetően jelképes, ötezer forintos részvételi díjat kell fizetniük a táborozó gyerekek szüleinek, ami figyelembe véve, hogy sok családban az egyhetes gyerektáborokért kért 20-30 ezer forint előteremtése megoldhatatlan feladat, nem kis segítség.